FRISSÍTVE – Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében: háromszor is riasztották a lakosságot
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán-román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium. FRISSÍTÉS: Később, reggel 9:02-kor a hadsereg radarrendszere újabb drónt észlelt a román-ukrán folyami határ közelében. Délután a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélye miatt egy harmadik figyelmeztetést is kiadott a katasztrófavédelem.
A katonai parancsnokság tájékoztatta a helyzetről a katasztrófavédelmi főfelügyelőséget, amely 1 óra 30 perckor RO-Alert üzenetben figyelmeztette a veszélyre Tulcea megye északi részének lakosságát.
.jpg)
A közlemény szerint egy drón Pardina településtől mintegy két kilométerre délre behatolt Románia légterébe. Körülbelül tíz percig haladt a román légtérben a Chilia-ág fölött, majd Chilia Veche településtől mintegy 13 kilométerre délnyugatra visszatért az ukrán légtérbe. Röviddel ezután robbanásokat jelentettek ukrán területről.
A riasztás 2 óra 42 perckor ért véget.
Két percre hatolt be a légterbe még egy drón
Később, reggel 9:02-kor a hadsereg radarrendszere újabb drónt észlelt a román-ukrán folyami határ közelében. A légierő két F-16-os vadászgépe 9:20-kor felszállt a borceai 86-os légibázisról a légtér megfigyelésére – számolt be a védelmi minisztérium, írja az Agerpres.
A közlemény szerint a katonai parancsnokság tájékoztatta a helyzetről a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 9 óra 13 perckor RO-Alert üzenetben figyelmeztette a veszélyre Tulcea megye lakosságát.
A drón mintegy két percre behatolt Románia légterébe, majd Ukrajna felé elhagyta az ország területét. Röviddel ezután robbanások hallatszottak az ukrán légtérben.
A légi riadó 10:36-kor ért véget.
Harmadik RO-Alertet is ki kellett küldeni
A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) csütörtökön újabb rendkívüli RO-Alert riasztást küldött a Tulcea megye északi részén élő lakosságnak a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélye miatt. Csütörtökön ez már a harmadik kiadott figyelmeztetés.
A 15 óra 25 perc körül küldött üzenetben a hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy őrizze meg nyugalmát, és húzódjon pincékbe vagy polgári védelmi óvóhelyekre. Utóbbiak hiányában az embereknek azt tanácsolták, hogy maradjanak a házban, távol az ablakoktól és a külső falaktól.
A figyelmeztetés becsült időtartama 90 perc volt. Ez volt a harmadfik RO-Alert üzenet csütörtökön, a hajnali fél 2-kor, illetve a 9 óra 14 perckor küldött riasztás után.
A védelmi minisztérium arról számolt be, hogy a hadsereg radarrendszere csütörtökön 15:17-kor drónt észlelt a román-ukrán folyami határ közelében. A spanyol légierő két F-18-os vadászgépe 15:20-kor felszállt az 57-es légibázisról a légtér megfigyelésére.
A közlemény szerint a katonai parancsnokság tájékoztatta a helyzetről a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 15 óra 25 perckor RO-Alert üzenetben figyelmeztette a veszélyre Tulcea megye északi részének lakosságát.
A drón mintegy tizenkét percre behatolt Románia légterébe Chilia Veche településtől körülbelül 3,5 kilométerre délre, majd Ukrajna felé elhagyta az ország területét – közölte a minisztérium. A légi riadó 16:28-kor ért véget.
CSAK SAJÁT