Új tanév, régi veszélyek: nagy hangsúlyt fektetnek a drogprevencióra Szilágy megyében
Már csak néhány nap választ el az új tanév kezdetétől, amikor gyermekek és fiatalok ezrei térnek vissza a Szilágy megyei iskolákba. A tanévkezdés az oktatás és a közösségi élet újraindulása mellett új kihívásokat hoz. Ezek között egyre nagyobb figyelmet kap a drogok és más pszichoaktív szerek fogyasztásának megelőzése.
Dari Tamás, Szilágy megye alprefektusa szerint ezen a területen csak az intézmények, az iskola, a család és a közösség összehangolt munkája vezethet eredményre. A megelőzésben kiemelt szerepet vállal a Zilahi Mentális Egészségügyi, Függőségmegelőzési és -kezelési Központ (CSMPTA Zalău), valamint a Szilágy Megyei Rendőrség, amelyek az elmúlt tanévben számos programmal, tájékoztatóval, tanácsadással és iskolai akcióval hívták fel a gyermekek és fiatalok figyelmét a kockázatokra.

Több mint háromezer diákot értek el a mentális egészségügyi központ megelőző programjai
A Zilahi Mentális Egészségügyi, Függőségmegelőzési és -kezelési Központ szakmai csapata több területen dolgozik. A központ munkáját egy pszichiáter szakorvos, egy családorvos, két pszichológus, egy szociális munkás, egy elsőfokú szakreferens, valamint két egészségügyi asszisztens alkotja.
A 2025 szeptembere és 2026 júniusa közötti időszakban a központ egyik legfontosabb feladata a drog- és egyéb függőségek megelőzése volt, összesen 135 megelőző, elsősorban fiatalokat célzó tevékenységet szerveztek.
A középiskolákban a tájékoztatásra, oktatásra és tudatosításra épülő programokat szerveztek. Ezekben tizenöt tanintézmény vett részt Zsibón, Szilágycsehben, Szilágysomlyón és Zilahon. Összesen 54 tevékenységet rendeztek 1642 diák és 77 pedagógus számára.
A szakemberek már az általános iskilásokat is célcsoportnak tekintik, ezért a megelőző programokat 16 általános iskolában tartották meg: tíz városi és hat vidéki tanintézményben. A programok többek között Haraklányban, Nagyderzsidán (Bobota)/ Kisderzsidán (Dersida), Szilágyballán, Halmosdon (Halmasd), Alsóegregyen (Romănași) és Kárászteleken zajlottak.
Az általános iskolásoknak 81 tevékenységet szerveztek, 2001 diáknak és 146 pedagógusnak.
A drogprevenció nem egyszeri kampányt jelent, hanem folyamatos jelenlétet és párbeszédet igényel az iskolákban.
Nem elég elmondani, hogy „a drog veszélyes”
Dari Tamás alprefektus a megelőzés fontosságát hangsúlyozva rámutatott: a fiatalokkal nem elegendő pusztán a drogok egészségügyi vagy jogi következményeiről beszélni. A hatékony megelőzéshez olyan kommunikációra van szükség, amely megfelel a gyermekek életkorának és problémáinak, lehetőséget ad a kérdések feltevésére, és segíti őket abban, hogy önállóan felismerjék a veszélyes helyzeteket.
A tapasztalatok szerint az interaktív foglalkozások, az őszinte beszélgetések és a konkrét élethelyzetek feldolgozása sokkal hatékonyabb lehet annál, mint amikor a fiatalok csupán felsorolásként hallják a tiltott szerek egészségkárosító hatásait. Fontos, hogy a gyermek tudja, mit jelent a drogfogyasztás, tudjon nemet mondani, felismerje a kockázatos helyzeteket, és tudja, kihez fordulhat segítségért.
A megelőzésben a központ szorosan együttműködik a Szilágy Megyei Tanfelügyelőséggel, a Szilágy Megyei Pedagógiai és Erőforrás-támogató Központtal (CJRAE), a Szilágy Megyei Rendőrség különböző struktúráival, valamint az iskolák vezetőségével és pedagógusaival.
A rendőr nemcsak akkor jelenik meg, amikor már megtörtént a baj
A drogprevencióban a rendőrségnek fontos szerepe van. A Szilágy Megyei Rendőrség szerint a drogok és más pszichoaktív anyagok fogyasztása nem kizárólag egészségügyi kérdés: annak családi, társadalmi, biztonsági és jogi következményei lehetnek.
A rendőrségi megelőző tevékenység egyik kulcsszereplője az iskolai biztonságért felelős rendőr. Feladata jóval túlmutat a jogszabályok betartatásán, ugyanis kapcsolatot tart az iskolákkal, segítséget nyújt a pedagógusoknak és a szülőknek, továbbá olyan személy lehet a diákok számára, akitől hiteles és közérthető információkat kaphatnak. Tapasztalatuk szerint a megelőzés egyik legfontosabb alapelve, hogy a leghatékonyabb beavatkozás során akadályozható meg az első fogyasztás. Ha a problémás viselkedés kialakulása előtt felismerik a veszélyeztető tényezőket és megfelelő segítséget nyújthatnak, akkor csökkenthető az iskolai hiányzások és az iskolaelhagyás, a fiatalkori bűnözés, az erőszak, az egészségügyi problémák, a társadalmi kirekesztődés és a gyermekek áldozattá válásának kockázata.
576 iskolai tájékoztató tevékenység egyetlen tanév alatt
A 2025–2026-os tanévben a Szilágy Megyei Rendőrség a tanintézmények biztonságának növelése érdekében 19 intézkedési programot dolgozott ki, amelyek keretében 140 megelőző és ellenőrző tevékenységet szervezett. Ezek közül 23 a fiatalkori bűnözés megelőzésére és visszaszorítására irányult, míg 62 az iskolai hiányzások és iskolaelhagyás, valamint a tiltott szerek fogyasztásának megelőzését és visszaszorítását célozta. A rendőrök emellett 576 tájékoztató és megelőző tevékenységet tartottak a diákoknak az órák keretében. Ezek során különböző jogi és biztonsági témákat dolgoztak fel - ismertette Dari Tamás.
A foglalkozások közül 301 az erőszakkal elkövetett bűncselekmények megelőzésével, 108 a tiltott pszichoaktív szerek fogyasztásának megelőzésével, 34 a veszélyes tárgyak jogtalan viselésének megelőzésével, kilenc az emberkereskedelem megelőzésével, 42 a vagyon elleni bűncselekményekkel, 52 pedig a közlekedési szabályok betartásával foglalkozott.

A veszélyeztetett gyermekekre külön figyelmet fordítottak
A megelőzés egyik legfontosabb eleme a veszélyeztetett gyermekek korai felismerése. A rendőrségi adatok szerint a vizsgált időszakban 25 tájékoztatást továbbítottak olyan diákokról, akik valamilyen kockázati helyzetben voltak. Ezek közül tizenkilencet a Szilágy Megyei Tanfelügyelőséghez, hatot pedig a szülőkhöz vagy törvényes képviselőkhöz továbbítottak. Ezen túlmenően 35 veszélyeztetett vagy sérülékeny helyzetben lévő diák részesült tanácsadásban. A drogprobléma gyakran nem önmagában jelenik meg, a háttérben családi problémák, kortárs nyomás, iskolai kudarc, hiányzások, erőszak, szorongás, elszigetelődés vagy más szociális nehézségek is állhatnak, ezért a megelőzésnek komplexnek kell lennie – fogalmazott az alprefektus.
A nyári időszakban sem állt le a megelőzés
A drogprevenció és a gyermekek biztonságának biztosítása nem ért véget az iskola kapuinál, illetve a tanév végén. A nyári vakáció idején a rendőrség fokozott jelenléttel biztosította a rendet azokon a helyszíneken, ahol nagyobb számban fordultak meg gyermekek és fiatalok. A kulturális, sport- és szórakoztató rendezvények, valamint a nyári programok miatt ezekben az időszakokban különösen fontos a látható és megelőző jellegű rendőri jelenlét. Ilyenkor lényeges a jogsértések megelőzése és visszaszorítása, a kockázatos helyzetek korai felismerése, a közrend fenntartása és a fiatalok biztonságának szavatolása.
Két segítségkérés érkezett a függőségi központhoz
A Zilahi Mentális Egészségügyi, Függőségmegelőzési és -kezelési Központ nemcsak megelőző tevékenységet végez, hanem segítséget is nyújt a függőséggel érintett személyeknek. 2025 szeptembere és 2026 augusztusa között két megkeresés érkezett értékelési és egészségügyi ellátási, illetve pszichológiai tanácsadási szolgáltatásra függőséggel érintett páciensek esetében. A központ munkáját nehezíti, hogy országos szinten továbbra sem állnak rendelkezésre az összes szükséges alkalmazási normák a 2025. május 20-án kiadott 1562-es számú egészségügyi miniszteri rendeletben meghatározott, a mentális egészségügyi és függőségmegelőzési központok szervezésére, működésére és feladataira vonatkozó rendelkezések teljes körű alkalmazásához. Ez a szakemberek szerint megnehezíti mind a megelőzési munkát, mind a függőséggel élő személyek értékelését és támogatását.
Az új tanév kihívásai
Dari Tamás alprefektus szerint a 2026–2027-es tanévben is fontos az iskolák biztonságának növelése és a drogprevenció. A rendőrség ennek érdekében azt tervezi, hogy az iskolákat és a környezetükben azonosított kockázati területeket hangsúlyosabban beépíti a járőrözési útvonalakba. Kiemelt figyelmet kap az iskolák környéke a diákok érkezésekor és távozásakor, valamint az iskolai programok idején. Folytatják a rendszeres ellenőrzéseket és az aktív rendőri jelenlétet az oktatási intézmények közelében, különös tekintettel a tiltott szerek fogyasztásának és terjesztésének megelőzésére. Ugyanilyen fontos cél az iskolai erőszak, legyen az fizikai, verbális vagy online visszaszorítása. A rendőrség a konfliktusokban érintett diákok korai felismerésére, valamint a gyors beavatkozásra helyezi a hangsúlyt.
Az új tanév egyik fontos feladata az iskola–rendőrség–család partnerség további erősítése. A tervek között rendszeres találkozók szerepelnek a szülőkkel és pedagógusokkal, közös megelőző programok szervezése, valamint olyan kommunikációs csatornák kialakítása, amelyeken keresztül gyorsan jelezhetők a problémák. A rendőrség a tanév során részt vesz szülői értekezleteken és iskolai megelőző programokon, továbbá külön figyelmet fordítanak a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalokra, akik bizonyos élethelyzetek miatt fokozottan veszélyeztetettek lehetnek. Fontos, hogy a fiatalok megfelelő ismereteket kapjanak, és tudjanak egészséges, felelős döntéseket hozni.
A megelőzés már az első „nem”-nél kezdődik
Az új tanév közeledtével a szakemberek üzenete egyértelmű: a drogprevenció nem egyetlen intézmény feladata. A gyermekek védelméhez szükség van a szülők odafigyelésére, a pedagógusok éberségére, az egészségügyi és pszichológiai szakemberek segítségére, valamint a rendőrség és más hatóságok jelenlétére. Dari Tamás szerint az iskolákban megtartott megelőző foglalkozás, a diákkal folytatott őszinte beszélgetés és az intézmények közötti együttműködés hozzájárulhat egy biztonságosabb közösség kialakításához. A megelőzés valódi eredménye abban áll, hogy hány fiatal képes időben segítséget kérni, felismerni a veszélyt, ellenállni a kortárs nyomásnak, és a drogok helyett az oktatást, az egészséget és a függőségektől mentes jövőt választani – zárta az alprefektus.
CSAK SAJÁT