Csendesebb, tágasabb, biztonságosabb: új mentők álltak munkába Hargita megyében

A kormány által 2024. decemberében elfogadott határozatnak köszönhetően európai uniós alapokból 540 millió lej értékű támogatással országos szinten 600 új mentőautót vásárolnak és állítanak szolgálatba. A projekt során a Hargita Megyei Mentőszolgálat kilenc új, korszerű járművel gazdagodik, amiből nyolc már meg is érkezett. A programról és az új mentőkről Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője számolt be a Maszolnak.

A központi programnak köszönhetően a mentőszolgálatok és a sürgősségi egységek (SMURD) autóparkja frissülhet fel jelentősen. Az új generációs gépjárművekből összesen kilenc érkezik Hargita megyébe, ezekből hét B-típusú, kettő pedig C-típusú – osztotta meg a Maszol érdeklődésére Péter Szilárd.

Fotó: Országos Katasztrófavédelem

Utóbbiakon orvosok is dolgoznak, míg az előbbiken a sofőrök és asszisztensek teljesítenek szolgálatot, tudtuk meg. Az eddig Hargita megyébe munkába állt mentőkből Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Maroshévízre, Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra jutott.

„Azt kell tudni, hogy azért kellenek az autópark feljavítását célzó programok, mivel az autók elhasználódnak egy idő után, egyre többször elromlanak, általánosan elavultnak számít a járműpark. Még tavaly is volt olyan, hogy 2001-es gyártású mentővel dolgoztunk. Ezeken az új mentőautókon van olyan felszerelés, ami a mellkaskompressziót tudja végezni. Tehát egy újraélesztésnél az egyik mentős szerepét át tudja venni gép. Az újraélesztés ugyanis több embert igényel. A mentőautón nálunk két személy dolgozik, egy mentős asszisztens és egy sofőr. Az újraélesztésnél még jó volna egy-két személy, hiszen egy időben kéne a mellkaskompressziót végezni, lélegeztetni, gyógyzert adni, vénát fogni, ezért nagyon jó, hogy a mellkaskompressziót végző személyt géppel lehet helyettesíteni. Ez van a B-típuson. A C-típuson emellett van hordozható ekográf készülék is, amivel például a belső vérzéseket, a hasüregben, a mellkasban fellépő vérzéseket is ki lehet mutatni, fel lehet fedezni” – osztotta meg Péter Szilárd.

Tágasak, kényelmesek, jól felszereltek

A járművek Volkswagen Crafter típusúak, kialakításukat a kolozsvári Deltamed Kft., egy mentő- és más speciális járművek gyártására szakosodott cég végezte. A mentőautók Péter Szilárd elmondása szerint tágasak, kényelmesek, magasak, jól felszereltek, nem ráznak úgy, mint a régebbi mentőautók, ami fontos a beteg állapota szempontjából. Ugyanakkor mind 4x4-es meghajtású, ami a hegyvidéki területeken jobban használható, tette hozzá az igazgató.

Péter Szilárd elmondta azt is, hogy idén még egy járműnek kell érkeznie Hargita megyébe, ugyanakkor tudomása szerint a korszerűsítési program folytatódik és a későbbi szakaszában további mentőautókkal modernizálják a mentőszolgálatok és a SMURD autóparkját.

Az igazgató kiemelte, a betegellátás szempontjából Hargita megye atipikusnak nevezhető. „Tizenhat mentőállomás működik a megyében, ezek úgy vannak elhelyezve, hogy a beteghez nagyon hamar tudunk segítséget küldeni. Atipikus megye vagyunk, de ez a betegellátás szempontjából nagyon jó. Azért mondom ezt, mert nagy megye vagyunk, kevés lakossal, de sok mentőállomással. Más megyékben csak a nagyobb városokban vannak mentőautók, nagyobb távolságot kell megtenniük azért, hogy a beteghez érjenek. Nálunk, mivel kisebb településeken is vannak mentőautók, hamarabb és jobban le tudjuk födni, és hamarabb a beteghez érünk” – osztotta meg a szakember.

Problémás a létszámstop

Elmondta ugyanakkor, hogy a létszámstop a mentőszolgálatokat is érinti 2026-ban. Ha például valaki nyugdíjba vonul, vagy elhagyja a szolgálatot, nem vehetnek fel a helyébe új munkatársat. „Bízunk benne, hogy a minisztérium és közelebbről a kormány jóváhagy egy olyan törvénytervezetet, memorandumot, ami felszabadítja az egészségügyi intézményekben, most főleg a mentőkre célzok, az alkalmazásokat. Nálunk az a gond, hogy ha elmegy valaki, nem tudjuk megtenni azt, mint a kórházak, hogy ha valahol hiány van, akkor az egyik osztályról a másikra segítséget küldenek. Mindegyik mentőállomáson a szakemberlétszámnak biztosítva kell lennie, azért, hogy ne legyenek túlórák, és továbbra is le tudjuk fedni a megyét úgy, hogy a beteg minél hamarabb segítséget kapjon” – mondta el Péter Szilárd.

A România Insider január 12-i cikke szerint a kormány újabb átfogó, országos mentőautó-beszerzési program keretében összesen mintegy 1200 új mentőautó megvásárlását tervezi a következő években, az Európai Unió Helyreállítási és Rezilienciaépítési Tervének (PNRR) finanszírozásával. A beruházást az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség koordinálja, a cél pedig a romániai sürgősségi ellátórendszer járműparkjának megújítása és megerősítése. A tervek szerint mintegy 1000 B-típusú és 200 C-típusú mentőautót szereznek be, amelyek egyaránt a megyei mentőszolgálatok és a SMURD-egységek flottájába kerülnek. A több mint egymilliárd lej értékű beruházás hozzájárul a túlhasznált, elöregedett mentőautók lecseréléséhez, a beavatkozási idők csökkentéséhez, valamint a sürgősségi betegellátás biztonságának és hatékonyságának növeléséhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?