Úgy akart bosszút állni a volt férjén, hogy fenyegető üzeneteket hamisított – Őrizetbe vették
Őrizetbe vették a bukaresti nőt, aki úgy akart bosszút állni volt férjén, hogy fenyegető üzeneteket hamisított, azt állítva, hogy azokat a férfitől kapta.
Egy 35 éves nő vásárolt egy SIM-kártyát, majd saját telefonszámára rendkívül súlyos fenyegető üzeneteket küldött. Ezt követően a rendőrségen jelentette, hogy az üzeneteket az exférje küldte neki.
A férfit emiatt Suceava-ról Bukarestbe szállították kihallgatásra. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy a nő mindent megrendezett, ezért őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá helyezték.
„Az igazságügyi szervek félrevezetésének bűncselekménye miatt zajlik eljárás” – közölte pénteken a fővárosi rendőrség.

A vizsgálat megállapította, hogy 2026. január 5-én a nő a rendőrségen azt állította: egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül a volt férje megfenyegette őt és gyermekét, jelezve, hogy a bíróság 2025. október 27-én távoltartási végzést adott ki a férfi ellen.
„A bejelentést követően speciális intézkedéseket rendeltek el, többek között házkutatást tartottak Suceava megyében. A nyomozás során kiderült, hogy a nő mobiltelefonos SIM-kártyát vásárolt, amelyre egy üzenetküldő alkalmazást telepített, majd erről a saját telefonszámára küldött rendkívül súlyos erőszakkal fenyegető üzenetet, ezáltal félrevezetve az igazságügyi szerveket” – tette hozzá a rendőrség.
A nőt 24 órára őrizetbe vették, majd ezt követően 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték.Igazságügyi források a News.ro-nak elmondták, hogy a nő bosszút akart állni volt férjén.
Az egyik, saját magának küldött üzenetben a nő ezt írta: „Megöllek, téged is, meg azt a mocskos kölyköt is. Ez a gyerek a gyenge pontod, és tudom, hol üsselek, hogy fájjon. Semmi sem állíthat meg. Félelemben fogsz élni, amíg bele nem őrülsz. Mindezt azért, mert elmentél a DIICOT-hoz.”
A nő volt férje Suceava városban él, korábban katona volt, és elítélték jogosítvány nélküli, valamint tiltott szerek hatása alatti járművezetésért. Emellett egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos ügyben is érintett lehet.
Ha ön vagy valaki a környezetében családon belüli erőszak, emberkereskedelem, nemi alapú vagy többszörös diszkrimináció áldozata, ingyenesen hívhatja a 0800 500 333-as segélyvonalat, amelyet a Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség működtet a nap 24 órájában, a hét minden napján. A hívás bármely belföldi hálózatból díjmentes. A vonalat nemcsak az áldozatok, hanem családtagjaik, ismerőseik vagy tanúk is hívhatják. A tanácsadók sürgősségi segítséget, tájékoztatást, jogi és pszichológiai alapkonzultációt nyújtanak, valamint útba igazítanak a megfelelő helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz.
CSAK SAJÁT