Trükköző rendőrök: belehajszolták a sofőröket a szabályszegésbe, majd kenőpénzt követeltek

Nyolc rendőrt és egy határőrt vettek őrizetbe, azzal gyanúsítják őket, hogy csapdába csalták a gépkocsivezetőket bűntársaikkal belekényszerítve őket, hogy megszegjék a közúti szabályokat, majd kenőpénzt kértek és vettek el tőlük, hogy ne függesszék fel a jogosítványukat. Egy ukrán férfi jelentette fel őket.

A korrupcióellenes főigazgatóság (DGA) a Vaslui megyei ügyészség irányításával kedden Huși városában 16 helyszínen tartott házkutatást, köztük a rendőrkapitányságon is, rendőrök és egy határőr által elkövetett vesztegetési bűncselekmény gyanúja miatt, számol be az Agerpres hírügynökség.
A bizonyítékokból kiderült, hogy ez év júniusától mostanáig a Vaslui megyei Huși Városi Rendőrség közúti rendőrei több alkalommal 100 és 1500 lej közötti pénzösszegeket kértek és kaptak a sofőröktől azért, hogy ne bírságolják meg őket. A bűncselekményeket a korrupcióellenes igazgatóság – 0800.806.806 – zöld számán jelentették, tájékoztat az igazgatóság közleményében.

Illusztráció: Román Rendőrség

A forgatókönyv szerint a rendőrök két bűntársa csigalassúsággal hajtott egy gyorsforgalmi úton, hogy folytonos sávon előzésre kényszerítse a türelmüket veszített sofőröket. A csapdába ejtett gépkocsivezetőket már várták a rendőrök, és kenőpénzt követeltek tőlük, hogy ne vonják be a jogosítványukat.
A Vremea Nouă arról számol be, hogy egy ukrán férfi, akit ilyen módon kényszerítettek a rendőrök megvesztegetésére, felhívta a korrupcióellenes forródrótot.
Kedden összesen 11 gyanúsított ellen hajtottak végre elfogatóparancsot, köztük nyolc rendőr, egy határőr és két civil is van.

A bejelentés után különben több hónapon át figyelték a korrupt rendőröket, hang- és videó-felvételek is készültek. Ezekből kiderül, az egyik rendőr még gyanakodott is, hogy figyelik őket. Egy másik rendőr feladta magát, és felfedte a módszert. A két bűntársukat, akik a szabályok megszegésére kényszerítették a sofőröket, szintén bekísérték kihallgatásra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?