Továbbra sem szállíthatják el a tilosban parkoló autókat Marosvásárhelyen – Ráérősen kezeli az ügyet a bíróság
Továbbra sem vontathatják el a szabálytalanul parkoló autókat Marosvásárhelyen, mivel a bíróság még nem hozott végleges döntést az ügyben.
A tevékenységet végző jármű jelenleg a telepen áll, miután a rendőrség – hiányos dokumentumokra hivatkozva – leszerelte a rendszámtábláit és felfüggesztette a működését. Az önkormányzat a döntést bíróságon támadta meg, a jogerős határozat azonban azóta sem született meg – tájékoztatott Borsos Csaba, a polgármesteri hivatal szóvivője.
.jpg)
Gombos Csaba városmenedzser korábban a Maszol megkeresésére elmondta: törvényértelmezési vita áll fenn az önkormányzat és a rendőrség között. A rendőrség álláspontja szerint a vontatáshoz áruszállítási engedély szükséges, míg az önkormányzat szerint a tevékenység közszolgáltatásnak minősül, amely az 1391-es számú kormányhatározat, valamint helyi tanácsi határozat és belső szabályzat alapján működik.
Az önkormányzat megfellebbezte a rendőrség döntését.
Soós Zoltán polgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy az ügy hátterében szerinte bosszú áll. Elmondása szerint a vontató elszállította egy rendőr tilosban parkoló autóját, ezt követően pedig a rendőr „vadászni” kezdte a járművet, és arra hivatkozva szerelte le a rendszámtábláit, hogy nincs megfelelő engedélye.
A városvezető szerint mindennapos probléma, hogy szabálytalanul parkoló autók akadályozzák a közlekedést: útkereszteződéseket zárnak el, leszűkítik a forgalmi sávokat, vagy kórházak bejárata elé parkolnak, akár a mentőautók közlekedését is nehezítve.
„Megértem azt, hogy valaki siet, mert egy kezelésre kell érjen, megáll a kórház előtt, leteszi a beteg személyt, és utána 200 méterrel odébb parkol. Ennyi a titka. De az nagyon fontos, hogy tekintettel legyünk az embertársainkra. Ne álljuk el a járdákat, ne parkoljunk az átjáróra csak azért, mert sietünk egy szülői értekezletre vagy egy megbeszélésre. Ezekből lesznek a kellemetlenségek, majd ránk haragszanak, hogy miért vitték el az autót” – hangsúlyozta.
A Marosvásárhelyen korábban jól működő szolgáltatás most tehát szünetel, a bírósági döntésre várva nem tudják elszállítani a tilosban parkoló autókat.
CSAK SAJÁT


