További 14 letartóztatást kér az ügyészség a gazdatüntetésen történt erőszak miatt – Tízen már rács mögött


További 14 személy előzetes letartóztatását indítványozzák szerdán az ügyészek abból a 27 gyanúsítottból, akiket a fővárosban és 15 megyében végrehajtott házkutatások során állítottak elő. A hivatalos személy elleni erőszakkal, testi sértéssel, rongálással és a közrend megzavarásával gyanúsított elkövetők közül tízet már korábban 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek.

„Szeptember 22-én és 23-án a bukaresti ügyészek 27 személy őrizetbe vételét rendelték el, akik ellen hivatalos személy elleni erőszak, testi sértés vagy egyéb erőszakos cselekmények, rongálás, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt folyik eljárás. A bűncselekményeket a szeptember 15-i tüntetés során követték el. A szolgálatukat teljesítő csendőrökre kemény tárgyakat dobtak, többen megsebesültek. Fizikai erőszak ért egy sajtóorgánum két munkatársát is, emellett a csendőrség egyik szolgálati gépjárművét is megrongálták” – idézi az ügyészség szerdai közleményét a Digi24 hírportál.

Bukarest a tüntetés után | Fotó: Belügyminisztérium Facebook-oldala

A 27 vádlott közül 10 esetében a bíróság már szeptember 22-én helyt adott az ügyészi indítványnak, és elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatást.
„További 14 vádlott esetében az ügyészek szeptember 23-án fordultak a bírósághoz 30 napos előzetes letartóztatást javasolva” – tette hozzá a hatóság.

A fennmaradó három őrizetbe vett személyt 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték, konkrét kötelezettségek megszabásával – köztük a nyilvános rendezvényeken és gyűléseken való részvétel tilalmával.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a Bukarestben és 15 megyében lefolytatott házkutatások során 30 személy volt a célkeresztben, ám közülük csak 27-et találtak meg. A nyomozást folytatják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?