Torockón tesztelték a hegyimentők a „repülő hátizsákot”
Az országban először tesztelték le a hegyimentők a Gravity Industries Jet Suit technológiáját, azaz azt a szerkezetet, amelynek viselője képes repülni.
Az országos katasztrófavédelmi hatóság (DSU) a Facebook-oldalán közölt videót arról, amint a Fehér megyei Torockón kipróbálták a „repülő hátizsákot”, amelyet egy brit pilóta fejlesztett ki, Nagy-Britanniában és Írországban pedig már használják. A ProTV beszámolójában közölte, hogy általánosságban 4 perc az eszköz autonómiája, de a hegyimentők szerint nagy segítséget jelenthet a mentések során.
Raed Arafat, a DSU vezetője a Digi24-nek elmagyarázta, hogy az úgynevezett Jet Pack lényege, hogy valaki gyorsan a sérülthöz érjen, és ott elsősegélyben részesítse, amíg a mentőhelikopter vagy a gyalogosan érkező mentőegység a helyszínre érkezik. Elmondta azt is, hogy egyelőre még csak tesztelték a szerkezetet, időbe telik amíg finanszírozást találtnak a 380 ezer fontos „repülő hátizsákokra”, annak használója pedig részt kell vegyen egy nagyjából négy hónapos képzésen.
CSAK SAJÁT