Többtételnyi szalmonellával fertőzött csirkehúst vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem
Több mint 45 ezer lej értékben szabtak ki bírságot a fogyasztóvédelmi felügyelők egy országos ellenőrző akció nyomán, és több tételnyi szalmonellával fertőzött csirkehúst vontak ki a forgalomból.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) hétfői közleménye szerint az intézmény felügyelői országszerte ellenőrzik a boltokban árusított csirkehúst, a termékekből mintát vesznek, amit laboratóriumi vizsgálatra küldenek – írja az Agerpres.
Az első eredmények szerint a Salmonella Infantis, illetve a Salmonella Enteritidis baktériumot mutatták ki egy focşani-i Lidl üzletből, az Ilfov megyei Ştefăneştii de Jos községben levő Penny lerakatból, a bukaresti, második kerületi Penny Colentinától, egy első kerületi Penny üzletből, illetve a szintén első kerületi Metro Băneasánál vett mintából. Az Agricola Internaţional, a Hanul Boieresc, illetve az Aaylex előállította Coco Rico termékek voltak fertőzöttek.
A fogyasztóvédelmi felügyelők eddig 45 000 lej értékben róttak ki bírságot, és a szalmonellára pozitív termékeket megsemmisítették. A hatóság folytatja az ellenőrzéseket – tették hozzá a közleményben.
CSAK SAJÁT