Több tízezer alkalmazottat veszített a belügy az évek során
A belügyminisztérium az elmúlt években 35 ezer alkalmazottat „veszített", jelentette ki Cătălin Predoiu belügyminiszter hétfőn.
A kijelentés egy sajtótájékoztatón hangzott el a tengerparton történt közúti balesetet kapcsán, amelyben két fiatal meghalt, három másik pedig megsérült.
Újságírói kérdésre, hogy mi a gyenge láncszem, amiért a törvényt nem alkalmazzák, Predoiu így válaszolt: „Több gyenge láncszem van, egyik a humánerőforrás hiánya, a minisztérium 35 ezer alkalmazottat »veszített« az elmúlt években, emellett a szakmai képzés, a stabilitás, hosszú távú perspektíva, pályaorientáció, korszerűsített státus, technikai felszereltség hiánya. Ez csak hét dolog, amit pótolni kell a logisztikai és szabályozási intézményi örökség az újjáépítésékor, hogy a rendőrséget (...) visszahelyezzük arra a színvonalra, amit mindannyian szeretnénk".
Hozzátette, hogy van elég jogszabály, és a forrásokat egy költségvetési évben el lehet különíteni.
A konstancai rendőrfelügyelőség vezetőjének, Constantin Glugănak az esetleges elbocsátásával kapcsolatban Predoiu azt mondta, nem fog habozni, ha az ellenőrzés után erre szükség lesz.
„Ha ezt az ellenőrzést követően erre jutunk, nem fogok habozni sem az említett parancsnokkal, sem más vezetőkkel kapcsolatban, de egyelőre megvárom a kivizsgálás eredményét, az eljáráson, a törvényen fogok szakmai szinten dolgozni, hogy minden döntésem a probléma megoldását szolgálja" - mondta a belügyminiszter.
Amint megírtuk, két fiatal meghalt, három másik pedig megsérült szombat reggel, miután egy bedrogozott sofőr a DN 39-es országúton, Vama Veche közelében egy gyalogosok csoportjába hajtott autójával.
CSAK SAJÁT