Több mint 262 ezren buliztak az idei Electric Castle fesztiválon (VIDEÓ)

Az idei Electric Castle hétfő reggel véget ért Bonchidán. A szervezők szerint a fesztivál történetének újabb fejezete ismét bebizonyította, hogy nemcsak a fellépők, hanem mindenekelőtt a közönség teszi különlegessé az eseményt.

A fesztivál négy napja alatt több mint 262 ezer látogató fordult meg a bonchidai Bánffy-kastély területén. A szervezők közleménye szerint a résztvevők néhány napra kiszakadhattak a hétköznapokból, és együtt élhették át a zene, a találkozások és a közös élmények erejét.

Vége az idei kiadásnak | Fotó: Electric Castle

A zárónap fő attrakciója a brit The Cure koncertje volt, amely generációkat hozott össze a nagyszínpad előtt. A zenekar legismertebb slágereit húszéves fiatalok ugyanazzal a lelkesedéssel énekelték végig, mint azok a rajongók, akik annak idején bakelitlemezen vásárolták meg a legendás Disintegration albumot.

Nagy sikert aratott a Dogstar fellépése is, amelynek különleges hangulatát tovább emelte a zenekar basszusgitárosának, Keanu Reevesnek a visszafogott, mégis karizmatikus színpadi jelenléte. A fesztiválon nemcsak a koncertek vonzották a közönséget: közel ötezer futballszurkoló követte együtt kivetítőn a labdarúgó-világbajnokság döntőjét, amelyet Spanyolország nyert meg.

A szervezők szerint az Electric Castle élménye jóval túlmutat a több mint 200 koncerten. Az idei fesztivál számos emlékezetes pillanatot hozott: Tyler Joseph, a twenty one pilots énekese szó szerint a közönség vállain haladva jutott el a rajongók közé, a Nothing But Thieves koncertet adott a fesztivál ikonikus tölgyfája alatt, míg LP a közönség közé lesétálva ölelte át rajongóit. Ezek a pillanatok máris nagy népszerűségnek örvendenek a közösségi médiában.

A szervezők néhány érdekességet is megosztottak az idei fesztiválról. A látogatók összesen 4600 kört tettek meg az óriáskeréken, 17 800 adag sült krumpli fogyott el, a fesztiválozók naponta átlagosan 25 ezer lépést tettek meg a színpadok között, a merchandise-üzletben pedig rekordot döntött a twenty one pilots hivatalos pólója, amelyből ezer darabot értékesítettek.

A szervezők már a jövő évi fesztiválra készülnek. Az Electric Castle 2027 első bérletei már megvásárolhatók kedvezményes áron: az általános belépő 139 euróba, a 25 év alatti fiataloknak szóló Youth25-bérlet pedig 109 euróba kerül (mindkét esetben a kezelési költségeken felül). A kedvezményes ajánlat csak korlátozott ideig érhető el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?