FRISSÍTVE – Több mint 11 ezer új fertőzést igazoltak az utóbbi 24 órában

FRISSÍTVE: A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 11 477 személyt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, és 119 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. A halálesetek közül 9 korábban következett be.

Eddig a február 1-jei esetszám volt a legmagasabb a járvány kezdetétől, akkor 40 018 új megbetegedést jegyeztek.

 

A legutóbbi tájékoztatás óta 11 477 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 3298-cal kevesebbet, mint egy nappal korábban – , több mint 62 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 1463-an újrafertőződött betegek.

Az elmúlt 24 órában 21 479 RT-PCR tesztet végeztek el, és 40 807 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az új esetekkel 2 697 566-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 105 658-an újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük.

8397 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 518-cal kevesebbet, mint előző nap – jelentette szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Kevesebb beteg került intenzív osztályra

Jelenleg 1030 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra – 33-mal kevesebb, mint egy nappal korábban –, közülük 900-an oltatlanok.

A kórházban kezelt páciensek között 466 kiskorú van, és közülük hetet ápolnak az intenzív osztályon, kettővel kevesebbet, mint az előző napon.

Románia területén 150 568 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 9194 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 78 189 személy van házi, 11 pedig intézményes karanténban.

A 119 halálos áldozatból 98-an nem voltak beoltva a betegség ellen

Az elmúlt 24 órában 119 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Ebből kilenc haláleset korábban következett be. A GCS szerint 62 fertőzött férfi és 57 nő halt meg.

Az elhunytak közül egy személy a 0 és 9 év közötti, egy a 20 és 29 év közötti, egy a 30 és 39 év közötti, három a 40 és 49 év közötti, hat az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, húszan 60 és 69 év közöttiek voltak, 37 áldozat 70 és 79 év közötti volt, 50 áldozat életkora pedig meghaladta a 80 évet.

115-en más betegségekben is szenvedtek, 98-an oltatlanok voltak. A 21 beoltott áldozat 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és mindannyian más betegségekben is szenvedtek.

Ezzel 62 958-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek pozitivitási aránya 18,42 százalék

A szaktárca tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 11 477 új koronavírusos megbetegedést jegyeztek Romániában összesen 62 286 teszt eredményének feldolgozása nyomán.

A minisztérium felkéri a Covid-19 tüneteit (láz, köhögés, fáradtság, fejfájás, ízlelés- és szaglásvesztés) magukon észlelő személyeket, kérjék a tesztelést családorvosuknál, a megyei közegészségügyi igazgatóságnál vagy a 112-es egységes segélyhívószámon.

Bukarestből jelentették a legtöbb új megbetegedést

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (3657), valamint Kolozs, Temes, Prahova és Ilfov megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést.

A legkevesebb új megfertőződést Hargita és Tulcea megyében jegyezték.

Jelenleg Bukarestben a legmagasabb a fertőzöttségi ráta, 29,23 ezrelék, de csökkent az előző napi 30,15 ezrelékhez képest. A fővároson kívül a legnagyobb fertőzöttségi arányt Ilfov (21,03), Szeben (18,49), Kolozs (17,67) és Temes (16,32) megyében jegyzik.

Suceava az egyetlen megye az országban, amely hétfőn kikerült a piros zónából és a sárga zónához tartozik, 2,62 ezrelékes fertőzöttségi rátával.

A városok közül a legmagasabb fertőzöttségi rátát - 33,09 ezrelék - az Ilfov megyei Otopeni-ben jegyzik, de magas az incidencia a következő településeken is: Nagyszeben – 30,17, Bukarest – 29,23, Bragadiru (Ilfov megye) – 24,7, Gyulafehérvár – 24,06.

Összesen 281 városban haladja meg a 3 ezreléket a fertőzöttségi mutató.

A községek közül a Kolozs megyei Kolozsborsán a legmagasabb a mutató, 39,63 ezrelékes. Nagy a fertőzöttségi ráta a következő községekben is:

  • Jilava (Ilfov) - 29,09;
  • Riuszád (Szeben) - 28,88;
  • Corbeanca (Ilfov) - 28,11;
  • Ciorogârla (Ilfov) - 27,85;
  • Tunari (Ilfov) - 27,58.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?