Több ezer önkéntesre számítanak Csíkban a folyó- és patakmedrek takarításakor

Két évvel ezelőtti, tömegeket megmozgató környezetvédelmi kezdeményezését kívánja megismételni, sőt túlszárnyalni a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás a Víz világnapja és a Föld világnapja közötti egyhónapos időszakban: folyó- és patakmedreket szabadítanak meg a szeméttől. A kezdeményezésnek Csíkszereda Polgármesteri Hivatala is partnere.

A Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás a Harvíz Rt. regionális víz- és szennyvízszolgáltatóval, valamint a megyei és a helyi önkormányzatokkal partnerségben 2019-ben mintegy négyezer önkéntest vont be a Tiszta vizet érdemlünk elnevezésű akciójába. Huszonhét város és község területén közel ezer köbméter illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek össze. A koronavírus meghiúsította a tavalyra tervezett eseményt, de idén újra megszervezik.

A fejlesztési társulás harminckét tagot számlál, és a nagy többség bekapcsolódott az eseménybe. A járványhelyzet miatt kisebb csoportokra osztva, előre kijelölt partszakaszokat takarítanak meg. Huszonnégy város és község esetében a március 22–26. közötti időszakban szervezik a környezetvédelmi akciót, Csíkszereda – a növekvő esetszámok miatt – április közepére tervezi a bekapcsolódást. Csíkszereda hiányában is már összegyűltek több mint 3600-an.

Az összegyűlt szemetet a hulladékgazdálkodási vállalatok gyűjtik be, ugyancsak a partnerség jegyében. Ők biztosítják a zsákokat is, a szervezők továbbá kesztyűket, maszkokat, és feliratozott hátitáskát adnak minden résztvevőnek. A kezdeményezők örömmel fogadják azon községek benevezését is, amelyek eddig távol maradtak az akciótól.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?