FRISSÍTVE – Álhírt közölt a Mediafax: nem kötik tíz osztályhoz a jogosítványszerzést

Azt írta a bukaresti Mediafax hírügynökség alapján a romániai sajtó jelentős része, hogy idén január elsejétől nem szerezhetnek vezetői engedélyt azok, akik nem végezték el legalább a tíz osztályt. A Maszol utánajárt és kiderült: álhírről van szó.

A központi hírügynökség hírét sokan átvették, a Maszol is, azonban gyanús volt, hogy a jogszabály feltételezett elfogadása után már néhány nappal életbe is lépett a szigorítás. A Hivatalos Közlönyben nyoma sem volt annak, hogy a jogosítvány megszerzésének módját változtatták volna, bár a Mediafax szerint tavaly december végén döntött erről a kormány. Megnéztük és belső forrásokból is  megbizonyosodtunk róla, sem a december 28-ai, sem a 30-ai kormányülés napirendjén nem szerepelt Közlekedésrendészeti Szabályzat (KRESZ) módosítására vonatkozó tervezet.

Az eredeti, román nyelvű hír szerint „az új szabályokat elsősorban a jogosítványszerzés körüli korrupciós botrányok indokolják. Az év első napján érvénybe lépett új szabályok többsége a vezetői engedély megszerzésének módjára vonatkozik, a legfontosabb ezek közül, hogy megfelelő iskolai végzettséghez kötik azt.” Csakhogy nem léptek életbe ilyen új szabályok, és ezt megerősítette a Maszol megkeresésére Benedek Zakariás parlamenti képviselő is.

Fotó: Agerpres

Az RMDSZ-es törvényhozó a helyzet tisztázásaképpen elmondta: az, hogy a kötelező tíz osztály elvégzéséhez kössék a járművezetői engedély megszerzését, további tizenegy pont mellett a belügyminisztérium kezdeményezte, de erről nem született döntés, és az előterjesztés további vita tárgyát képezi. Decemberben azzal zárultak le az erről szóló tárgyalások, hogy idén januárban folytatják az egyeztetéseket annak érdekében, hogy mindenki számára elfogadható megoldások szülessenek.

Benedek Zakariás elmondta: az RMDSZ nem támogatja a tízosztályos kitétel bevezetését, mert ez nem javítaná a közlekedésbiztonságot, ugyanakkor számos esetben diszkriminatív lenne, főleg a vidékiekre nézve. Főleg a mezőgazdaságban tevékenykedők, illetve az általános iskolai végzettségűek szenvednék meg ennek a szigorításnak a hatását, miközben egyáltalán nem biztos az, hogy azok, akik rendelkeznek tíz elvégzett osztállyal, felelősebben viselkednek az utakon. A törvényhozó szerint másképpen szükséges elérni azt, hogy illetéktelenek ne juthassanak jogosítványhoz.

A honatya ugyanakkor a Maszolnak elmondta, a belügyminisztériumi javaslatcsomaghoz számos észrevételt megfogalmaztak, ő maga is több javaslattal élt azért, hogy a rendőrség miképpen tegye biztonságosabbá a közlekedést, illetve hogy a közlekedésrendészet ne csak a szankcionálásra, hanem a prevencióra is legalább annyira figyeljen oda. Példaképp azt említette Benedek Zakariás, hogy több ellenőrzés és figyelmeztető eljárás várható el a hatóságok részéről, és ne csak annyiban merüljön ki a tevékenységük, hogy itt-ott meghúzódva csapjanak le azokra, akik túllépik a sebességhatárt.

Benedek Zakariás leszögezte: a Mediafax által közzétett hírnek egyelőre semmilyen jogi alapja nincsen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?