Tisztelet a forradalom szatmári hőseinek!

December 22-én Szatmárnémeti új központjában, az Antikommunista Ellenállás Emlékművénél hajtottak fejet a forradalom hőseinek emléke előtt.

Ciul Ioan Marinel, Király Mihály, Zimbru Grigore, Sófalvi György, Sălăjan Raluca, Szabó Antal, Gergely Csaba. Ők az 1989-es forradalom szatmári mártírjai, akiknek a nevét a város örökre megőrzi. Rájuk emlékeztek december 22-én délelőtt az új városközpontban álló emlékműnél.

Az esemény ökumenikus imával indult, románul és magyarul imádkoztak a hősök lelki üdvéért.

„Mindaz, ami ’89-ben történt, nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a szabadság zászlaja egyesíti, nem pedig megosztja a népet, hogy a zsarnoksággal szemben a kiontott vér színe és értéke ugyanaz, függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszél az ember. A szabadság eszménye erősebb volt a félelemnél: 1989 decemberében a szatmáriak, etnikumtól függetlenül, összefogtak, a megaláztatáson felülkerekedtek, és visszanyerték a méltóságukat. Harminchat évvel később a mi feladatunk az, hogy életben tartsuk ezt az egységet és ezt az eszményt” – mondta ünnepi beszédében Kereskényi Gábor, a város polgármestere.

Mint rámutatott: ma is vannak olyanok, akik megosztottságot és viszályt szítanak, vissza akarnak rángatni a gyanakvás és a gyűlölet sötét korszakába. Kereskényi szerint erre úgy kell reagálni, ahogy a szatmári hősök tették: szolidaritással és kölcsönös tisztelettel. „Ez az egység nem választási lehetőség, hanem az egyetlen esélyünk, az az alap, amelyre egy méltóságteljes jövőt építhetünk itt, Szatmárnémetiben” – mondta.

Ezt követően az eseményen részt vevő civil szervezetek és közintézmények képviselői megkoszorúzták az Antikommunista Ellenállás Emlékművét, amely a szatmári forradalmi hősöknek is emléket állít.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_oBiuco14_970x250.1.jpg
banner_iz8pBgHD_728x90.1b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?