Temesvár: pénteken nyitják meg az EKF-programsorozatot

Európai és EU-n kívüli nagykövetek, kulturális miniszterek, romániai és külföldi közméltóságok jelenlétében nyitják meg pénteken a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 elnevezésű rendezvénysorozatot.

Ötszázezer és egymillió közötti látogatóra számítanak az idén Európa kulturális fővárosa címet viselő Temesváron – jelentette ki a péntek reggeli nemzetközi sajtótájékoztatón Dominic Fritz polgármester. Az elöljáró hangsúlyozta, Temesvár évek során bizonyított sokszínűsége, innovatív szelleme és bátorsága példaértékű Európa számára. „A kultúra és a művészet közvetítésével meséljük el a város történetét, új megvilágításba helyezve ezáltal Kelet-Európa eme régiójának és Romániának a szerepét ebben a csodálatos építményben, amelyet Európának hívunk” – fogalmazott.

Fotó: Dominic Fritz Facebook-oldala

A polgármester beszámolt arról is, hogy 2015-2016-tól, amikor Temesvár jelezte szándékát az Európa kulturális fővárosa cím megpályázására, összesen 44 millió eurót költöttek erre a projektre. Ebből 40 millió eurót a helyi és a megyei önkormányzat, illetve a kulturális minisztérium biztosított, 4 millió euró pedig magánvállalkozásoktól folyt be.

„Összesen 150 millió eurót fektetünk be a kulturális infrastruktúrába a kulturális főváros címmel összefüggésben. Nem mindegyik projektet indítjuk el idén, marad a következő évekre is” – nyomatékosította Dominic Fritz.

Adina Vălean európai biztos rámutatott, az Európa kulturális fővárosa cím nem pusztán szimbolikus, nemcsak a város turisztikai és kulturális népszerűsítésére szolgál, nem csupán egy oklevél vagy díj, hanem az egyik legnépszerűbb európai program, amelynek a célja lehetővé tenni az európaiak számára rendkívül színes kulturális örökségük bemutatását, a fenntartható turizmust gyakorolva.

„A bátorság, a multikulturalizmus városában vagyok, és biztosíthatom önöket, hogy Brüsszelben a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa projekt állandó nagykövete leszek” – mondta Adina Vălean.

A Temes Megyei Tanács elnöke, Alin Nica kiemelte, a megyei önkormányzat az eredetileg tervezett 5 millió euróról 8 millió euróra növeli a kulturális programokra szánt összeget, gazdagabbá, színvonalasabbá téve a kínálatot. A rendezvénysorozat két évvel történő elhalasztása a világjárvány miatt lehetővé tette a kulturális felhozatal színesebbé tételét, „a programnak az új realitáshoz igazítását”.

A Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 nyitó hétvégéjén több mint 130 rendezvényt tartanak. A nyitógálát péntek délután szervezik a kultúrpalotában, az eseményen Nicolae Ciucă miniszterelnök is részt vesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?