Tavalyhoz képest jelentősen gyengébb méztermés várható Romániában

A korábbi éveknél jelentősen kisebb, 12–13 ezer tonnás méztermés várható idén – nyilatkozta vasárnap az Agerpres hírügynökségnek a Romániai Méhészek Egyesületének elnöke.

Ioan Fetea összehasonlításképp elmondta: 2015-ben 32 ezer tonna mézet termelt Románia, a legnagyobb mennyiséget az európai országok közül.

Az egyesületi elnök tájékoztatása szerint idén méztermés valamennyi megyében csökken a sokéves átlaghoz képest, eltérő arányban, országosan mintegy 45 százalékkal. Ezért főként az időjárás okolható, az akácvirág például az északnyugati régiókban részben megfagyott.

Fotó: Pexels

Ioan Fetea becslése szerint idén 40–50 százalékkal nőttek a méhészek költségei, és ez a méz árában is megmutatkozik majd. Az értékesítést azonban nehezíti, hogy a külföldi piac telített, a romániai piacot pedig elárasztotta az „ellenőrizetlen” dél-amerikai és ukrajnai méz. Ezért az egyesület méhcsaládonként 20 eurós de minimis támogatást kért a mezőgazdasági minisztériumtól a méhészek számára. Tavaly is ekkora támogatást kértek, végül családonként 5 eurót kaptak – számolt be az egyesületi elnök.

Románia évente átlagban 22 ezer tonna mézet termel, a negyedik legnagyobb mennyiséget Európában. Az országban mintegy 40 ezer méhészt és 1,47 millió méhcsaládot tartanak számon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?