Tanári vizsga: enyhén nőtt az átmenők aránya az óvások elbírálása után

Az óvások elbírálását követően enyhén nőtt a sikeresen vizsgázók aránya a rendes tanári állásra pályázók körében, elérve a 46 százalékot – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

„A 6248 benyújtott óvás közül 6045 esetében módosult az eredeti jegy. Azaz 97 százalékos arányban. Nehéz magyarázatot adni erre a 97 százalékos arányra, figyelembe véve, hogy bíznunk kell a felmérésben. Ezenkívül 130 olyan óvás van, amely 2 pontnál nagyobb különbséget eredményezett a vizsgajegyben. (...) Az átmenési arány enyhén emelkedett, elérte a 46 százalékot” – mondta a miniszter.Forrás: Agerpres

A miniszter szerint „egyértelmű, hogy ezen a vizsgán is gyorsan be kell vezetni a digitalizált értékelést, amely kiküszöböli az emberi szubjektivitást”.

Cîmpeanu szerint az idei eredmény hasonló a 2019-ben regisztrálthoz, viszont messze elmarad a 2020-as eredményektől. Aggodalmát fejezte ki a vizsgára jelentkezők „gyenge felkészültségi szintje miatt”, akiknek nem sikerült elérniük a 7-es átmenő jegyet, és több mint ötezren az 5-öst sem írták meg. Rámutatott, az egyetem padjaiból most kikerült vizsgázók teljesítenek a legrosszabbul ezen a vizsgán.

Az óvások benyújtása előtt a rendes tanári állásra pályázók 44,47 százaléka kapott átmenőjegyet (7-esnél nagyobb osztályzatot) az idei vizsgán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?