Szilágy megye: egyeztettek a lakosság egészségét érintő programokról
Bemutatták a lakosságot érintő országos egészségügyi programokat a Szilágy megyei prefektúra Szociális Párbeszéd Bizottságának legutóbbi soros ülésén. A találkozón Dari Tamás alprefektus hangsúlyozta: céljuk, hogy a szilágyságiak jó egészségnek örvendjenek, ehhez pedig elengedhetetlen a megelőzés, a tájékoztatás és az együttműködés.
A tanácskozás fő témája a Szilágy Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) és a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által lebonyolított országos egészségügyi programok eredményeinek és kilátásainak ismertetése volt. A programokat a DSP munkatársai mutatták be részletesen, a biztosító képviselői pedig a finanszírozási, illetve hozzáférési lehetőségeket vázolták. A találkozón elhangzott: lényeges, hogy a lakosság első kézből értesülhessen a megyében megvalósuló egészségügyi programokról, és közvetlen információt kapjon a hatóságok intézkedéseiről.
Dari Tamás alprefektus az ülésen hangsúlyozta: „Fontos, hogy az egészségügyi intézkedésekről, programokról és eredményekről átláthatóan, közvetlenül tájékoztassuk a lakosságot, ehhez pedig elengedhetetlen a partnerség”.
Országos programok – konkrét számokkal
A DSP beszámolója szerint 2025 első félévében több országos program zajlottak a megyében: védőoltási program, tuberkulózis-megelőzés és ellenőrzés, HIV/AIDS-megelőzés és kezelés. Utóbbi keretében több mint 10 ezer kockázati kategóriába tartozó személyt teszteltek, a terhesek körében is végeztek szűrést, az eredmények függvényében a kezelésre szoruló 23 HIV-pozitív beteg mindegyike megkapta az antiretrovirális terápiát. Továbbá anya- és gyermekegészségügyi programot is tartottak, egészségfejlesztési kampányokat szervezetek. Az első félévben 12 tájékoztató kampány és 66 konkrét akció valósult meg a lakosság tájékoztatására és érzékenyítésére.
Az ülésen szó esett az influenzaszezonra való felkészülésről is. A DSP kiemelte, hogy a védőoltások szeptembertől elérhetők a háziorvosoknál, és a kockázati csoportokba tartozók számára ingyenesen vagy kedvezményesen biztosítottak. A 2024–2025-ös szezonban eddig 12972 személyt oltottak be, ebből több mint 8300-an 65 év felettiek voltak.
Egészségbiztosítási Pénztár: hozzáférhetőbb ellátás
A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár képviselői az ülésen bemutatták, hogyan történik a programok finanszírozása, és milyen lehetőségek állnak a lakosok rendelkezésére a megelőző, szűrő és kezelési szolgáltatások igénybevételére. Az alprefektus szerint a biztosítóval való szoros együttműködés kulcsfontosságú, mert így a programok ténylegesen eljutnak az érintettekhez. A megbeszélés végén elmondta: „Meggyőződésem, hogy csak a nyílt párbeszéden és együttműködésen keresztül tudjuk biztosítani a megfelelő szolgáltatásokat a szilágyságiak érdekében. Ez a cél vezérel bennünket, amikor az országos programokat helyi szinten valósítjuk meg.”
CSAK SAJÁT