Szigorítás: kényszervégrehajtás alá vonható a fogyatékossági és a szociális segély is

A kormány módosította a fogyatékossággal élők jogaira, valamint a minimális inklúziós jövedelemre vonatkozó szabályokat is a közigazgatási reformról szóló kedden elfogadott sürgősségi kormányrendeletben. A segélyek legfeljebb egyharmada tartható vissza a tartozás fejében.

A kormány döntése szerint a súlyos fogyatékkal élők, illetve szüleik vagy törvényes képviselőik számára folyósított állami segély kényszervégrehajtás alá vonható, amennyiben az érintettek nem fizetik be a helyi adóikat és illetékeiket, írja az Agerpres.

Aki nem fizeti be az adóit, attól visszatartják a segélyéből. | Fotó: Unspalsh

A kormány tájékoztatása szerint az eljárás a következő: „A helyi adóhatóságok minden évben január 10-éig, április 10-éig és október 10-éig állítják ki a végrehajtási határozatokat az elmaradt adókra, illetékekre és járulékos kötelezettségekre. Erről értesítik az érintetteket, a tartozást pedig közvetlenül levonják a segélyükből, annak legfeljebb az egyharmadát tartva vissza.”

Ugyanígy végrehajtás alá vonható a minimális inklúziós jövedelem is a be nem fizetett helyi adók miatt. A rendelet szerint: „A helyi adóhatóság kérésére a kifizetési ügynökségek (AJPIS) a kiállított végrehajtási határozat alapján automatikusan visszatartják a tartozás összegét a szociális támogatásból”, de itt is érvényes, hogy a levonás „nem haladhatja meg a kapott összeg egyharmadát”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?