Szerdától 24 órán belül választ várnak a várólistákra feliratkozott személyektől

Az oltáskampány vezetője szerint nagy érdeklődés övezi az oltásra való regisztrációt, ezért a sorra kerülő feliratkozottakat ezentúl csak egyszer értesítik, és ha 24 órán belül nem adnak visszajelzést, a helyet a várólistán lévő következő embernek ajánlják fel.

Valeriu Gheorghiță katonaorvos a Victoria-palotában tartott keddi sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról számolt be, hogy a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett vakcinára feliratkozott személyek 85-90 százaléka visszajelez, miután megkapta az értesítést az oltóközponttól. Az eddigi gyakorlat szerint a sorra kerülő regisztráltaknak háromszor is kiküldték az értesítést, és csak akkor ajánlották fel helyét a várólistán következő személynek, ha ezek után sem kaptak visszajelzést.

Ezt a gyakorlatot most úgy módosítják, hogy egyetlen értesítést küldenek ki, és az értesített személynek 24 órán belül vissza kell küldenie az oltakozási szándékot megerősítő üzenetet. Ha ez nem történik meg, értesítik a hely megüresedéséről a következő várakozót.

Aki elmulasztott reagálni az első értesítésre, feliratkozhat más oltóközponthoz, illetve a várólistával nem rendelkező központok valamelyikéhez. Ez a rendszer április 7-étől, szerdától lép érvénybe – mondta.

Ugyanakkor április 10-étől az oltási platformon a várakozó személyek száma mellett az egyes oltóközpontok napi immunizálási kapacitását is feltüntetik, így minden feliratkozott ember hozzávetőleges számítást tud majd készíteni sorra kerülésének várható időpontjáról – tette hozzá Valeriu Gheorghiţă.

Hozzátette azt is: kedden tizenkettővel növekedett a Moderna vakcináját használó oltóközpontok száma, így az már elérte a 86-ot, ezekben összesen 103 oltópont van. Április 13-ától 144 új oltóközpontot helyeznek üzembe a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett vakcinával történő immunizálásra.

Tovább növelik a beoltás ritmusát is, április 7-étől kezdődően napi 60 személyről 90-re növelik a Modernát és AstraZenecát használó oltópontok, illetve 72-re a Pfizerrel immunizáló oltópontok kapacitását.

Cikkünk frissül 

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?