Szennyeződött a Szeben folyó – elszigetelték a kőolajfoltot

Kőolajtermékkel szennyeződött a Szeben folyó Szeben megyében, a helyszíni ellenőrzés nyomán csütörtökön azonosították be az illetékes hatóságok a szennyezés forrását - tájékoztatott az országos vízügyi igazgatóság (ANAR).

Az intézmény Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint október 24-én, kedden 16:30 körül értesítették a folyó szennyezéséről az 112-es segélyhívón keresztül a Szeben megyei hatóságokat, a szennyezés forrását azonban csak csütörtök délelőtt 10 óra körül sikerült azonosítaniuk egy új helyszíni vizsgálat nyomán.

Az igazgatóság laboratóriumi szakértői a Szeben folyó három pontján vettek vízmintát: a szennyezés fölött, az alatt, illetve a szennyezés forrásánál. A Szeben megyei szakembereknek sikerült két szennyezőanyag-elnyelő rendszer telepítésével elszigetelniük a szennyezést, és jelenleg nem áll fenn a veszélye annak, hogy az továbbterjedjen lefelé a folyón - mutat még rá az országos vízügyi igazgatóság.

Az ANAR szerint eddig nem regisztráltak halpusztulást.

A hatóság tájékoztatott, hogy a laboratóriumi vizsgálatok eredményétől függően szabják ki a büntetést, figyelembe véve azt is, hogy a szennyező nem jelentette az incidenst. Kifizettetik továbbá vele a szennyezőanyag-semlegesítő eljárás költségeit is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?