Szemétteleppé változtatták a házat és az udvart: húsz tonna limlomot vitetett el a polgármesteri hivatal

Több mint húsz tonna szemetet hordatott el egy bukaresti magánházból, a főváros második kerületének polgármesteri hivatala. Radu Mihaiu polgármester bejelentette, hogy a „fertőzésgócot felszámolták", minden költséget a tulajdonosokkal fizettetnek meg.

„Egy újabb szemétdombbá változtatott magánlakást takarítottunk ki és fertőtlenítettünk. Hatalmas munka volt, amíg kihordtuk a limlomot a házból és az udvarról” – írta Facebook bejegyzésében a polgármester. A közösségi oldalon több fotót is közétett, mert azok mint mondta „önmagukért beszélnek”.

A takarításra csak azután kerülhetett sor, miután végigjárták a jogi lépéseket, és megszerezték az elnöki rendeletet. Ez egy bonyolult eljárás, amelyet minden ilyen esetben követünk, amikor a tulajdonosok nem együttműködőek, és vehemensen elutasítják otthonaik kitakarítását, osztották meg a városháza képviselői. Egy újabb fertőzésgócot felszámoltak, a nyilvántartásukban szereplő minden ilyen „szeméttelepet” megtisztíanak, a költségeket pedig a tulajdonosokkal fizettetik meg, nem fordítanak közpénzt magánházak takarítására, közölte a polgármester. Hozzátette, egyetlen házból és udvarból húsz tonna szemetet hordtak ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?