Szemétégetők miatt razziáztak a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben

A fém kinyerése miatt valakik autók üléseit égették a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben, amiért razziát szervezett a helyi és az állami rendőrség, a környezetvédelmi őrség és a csendőrség közös csapata. A tettest nem sikerült kézre keríteni, de az illegális szemétégetőket célzó akciók folytatódnak.

Hadnagy István a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője szerint a jelzett probléma nem újkeletű, de jó ideje nem találkoztak vele. Korábban ez úgy zajlott, hogy ócskavas kereskedők járták a környéket, felvásárolták az autóroncsokat, azokból összegyűjtöttek 30-40 ülést és ezekből a vas kinyerését kiadták bérmunkába az Őrkő negyedben élőknek, akik a legegyszerűbben égetéssel oldották meg.

Fotó: környezetőrség.

A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség igazgatója azt is elmondta, hogy egy olyan személy is célkeresztjükbe került, aki a disznóetetésre szánt moslékot főzte úgy, hogy jelentős mennyiségű szemetet égetett. A rendőrség ottjártakor a szomszédok azt mondták, hogy az illető elment a tengerre nyaralni ezért a hatóságok a későbbiekben visszatérnek hozzá ellenőrizni. Hozzátette: a korábban sok problémát okozó kábelégetés jelensége mostanra visszaszorult, ilyen módon már ritkán nyernek ki nemes fémeket.

Hatalmas büntetéseket osztogat a környezetőrség

A Kovászna megyei Környezet Őrség idén és az elmúlt években is több alkalommal bírságolt 6.000 és 30.000 lej közti összegre, illegális szemétégetés miatt. Tájékoztatásuk szerint legutóbb múlt héten egy szitabodzai lakós tett panaszt szomszédja ellem, mivel az szemetet égetett az udvarán. A helyszínre érkező környezetőrök dokumentálták az esetet de nem találták a helyszínen az ingatlan tulajdonosát, akit utólag levélben idéztek be és szeptember 3-án kiállították nevére a 10.000 lejes bírságot. 

Felhívják a háromszékiek figyelmét, hogy ha illegális szemétlerakást vagy szemét égetést látnak, jelentsék a Kovászna Környezetvédelmi Őrségnek a 0267 318 054-es telefonszámon vagy a cjcovasna@gnm.ro emailcímen, hogy az illetékes hatóság azonnal helyszínelhessen és büntethessen. Kérik, hogy ha lehetséges készítsenek fényképeket vagy videókat a bejelentéshez.

Nem szabad szeméttel fűteni!

Törvény tiltja és bünteti a hulladék égetését, még akkor is, ha azt fűtésre szánják, hívja fel a figyelmet Hadnagy István, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője. Hozzátette: a fűtési szezonban mindenki azzal fűt, amivel lehetősége van, és sajnos vannak olyan szegény emberek, akik, ha más nincs, műanyaghulladékot dobnak a tűzre. Ez rendszerint sötétedés után történik, fejtette ki Hadnagy István, aki szerint a helyi rendőrség folytatja az illegális szemétégetésre vonatkozó ellenőrző akciókat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?