Szatmárnémetiben is elindul a Com’ON ifjúsági program

A Kolozsváron és a Sepsiszentgyörgyön sikeres Com’ON projekt most Szatmárnémetiben is útjára indul. A program célja, hogy a városban élő fiatalokat cselekvésre ösztönözzék, ugyanakkor lehetőséget kínál arra is, hogy ők is bekapcsolódjanak a helyi közösség fejlesztésébe.

A Kolozsváron és a Sepsiszentgyörgyön sikeres Com’ON projektekhez hasonlóan a Com’ON Szatmárnémeti egy olyan ifjúsági részvételi költségvetési folyamat, ahol fiatalokból álló csapatok ötleteket, projekteket nyújthatnak be, melyeket a város lakossága szavaz meg. A legtöbb szavazatot kapott kezdeményezések egy díj formájában folyósított támogatásban részesülnek helyi költségvetési forrásból.

Fotó forrása: Com'ON Kolozsvár Facebook-oldala

A Com’ON Szatmárnémeti program azokat a 14-35 év közötti Szatmárnémetiben élő, dolgozó vagy tanuló fiatalokat is meg akarja szólítani, akik nem feltétlen tagjai hivatalos szervezeteknek, egyesületeknek. Ennek értelmében a kezdeményezéseket legalább 3 tagból álló informális csoportosulások nyújthatják be.

„A Com’ON Szatmárnémeti programmal az a célunk, hogy felszínre hozzuk a fiatalokban rejlő kreativitást, hogy egy olyan nemzedéket neveljünk, akik aktívan bekapcsolódnak, tenni akarnak a közösség fejlesztéséért. Mi pedig, mint önkormányzat, úgy tudjuk leginkább serkenteni ezeket a folyamatokat, ha támogatjuk az ötleteket, kezdeményezéseket” – nyilatkozta Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.

A fiatalok által benyújtott, majd a lakosság által megszavazott kezdeményezések egyenként maximálisan háromezer lej értékű támogatásban részesülnek. Amennyiben a projekt igényei meghaladják a lehívható összeget, a különbözetet a csapatoknak más forrásból kell fedezniük.

A kezdeményezéseket szeptember 6. és október 3. között lehet benyújtani a comonsm.ro online felületen. A technikai ellenőrzés után a közönségszavazást várhatóan október 6. és 22. között tartják, a kezdeményezéseket pedig november 1. és december 15. között kell megvalósítani.

A projektet a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ a PONT csoporttal közösen valósítja meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?