Szabályszegéssel vádolja a kormánypárti házelnököket a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetője, Alfred Simonis azt mondta hétfőn Anca Dragu szenátusi elnökről és Ludovic Orban képviselőházi elnökről, hogy megszegték a szabályokat és „diktatórikus magatartást" tanúsítottak, amikor nem voltak hajlandók összehívni a parlament vezetőségét, hogy döntsenek a járványügyi adatokkal foglalkozó vizsgálóbizottság felállításáról.

„A múlt héten a volt egészségügyi miniszter, Vlad Voiculescu rendkívül súlyos kijelentéseket tett, miszerint a kormány, amelynek tagja volt, meghamisította a Covid-19 fertőzés okozta halálesetek számáról szóló adatokat. Néhány hete a miniszter azt is mondta, hogy a megbetegedések számáról szóló adatokat meghamisították, vagy hogy azokat a parlamenti választások előtt meghamisították. Akkoriban az Orban-kormány volt hatalmon. Közvetlenül ezután én és a PSD szenátusi frakcióvezetője is kérvényeztük a házbizottságok rendkívüli összehívását mára " – mondta Simonis a parlament épületében.

A képviselő közölte, a szabályzat szerint 9 törvényhozó – 5 szenátor és 4 képviselő – kérheti a házbizottságok együttes ülésének összehívását, amely eldöntheti az együttes plenáris ülés összehívását, és kiegészítheti a napirendet e vizsgálóbizottság létrehozásával.

„Ma a PNL és az USR–PLUS képmutató politikusai megtagadták a részvételt, sőt még a házbizottságok ülésének összehívását is. Gyakorlatilag Dragu, aki az USR–PLUS tagja, és Orban, aki a PNL tagja, megszegték a szabályokat, diktatórikus, totalitárius hozzáállással csak azt teszik, amit akarnak, amire még nem volt példa a román parlamentben" – mondta Simonis.Alfred Simonis PSD-frakcióvezető | Fotó: Agerpres

A PSD-s képviselő szerint a két házelnök és a hatalmon lévő többség nem tesz mást, mint eltussol egy rendkívül súlyos ügyet, amely egy volt egészségügyi miniszter által elmondottak alapján bármely civilizált országban a kormány azonnali megbuktatásához vezetett volna, ha az állítások igaznak bizonyulnak.

„Ma az USR–PLUS képviselői, akiktől azt vártuk, hogy eljöjjenek és támogassák kollégájuk, Vlad Voiculescu volt miniszter kijelentéseit, távol maradtak, és így falaznak ennek az adathamisításnak, amelyeket a Cîţu-kormány bocsát a nyilvánosság rendelkezésére" – mondta Alfred Simonis.

Kapcsolódók

Kimaradt?