Sertéspestis-gócpont Szeben megyében

Tizenegy sertést fognak leölni egy székásgyepüi (Presaca) gazdaságban. Szeben megyében  idén először igazolták afrikai sertéspestis kitörését – közölte a Szeben Megyei Prefektusi Hivatal szerdán.

A Szeben Megyei Prefektúra közlése szerint, mivel december 6-án megerősítették az afrikai sertéspestis kitörését a Pókafalva községhez tartozó Székásgyepü egyik gazdaságban, ennek okán ülést tartott a Nagyszebeni Helyi Betegségelhárítási Központ, és úgy döntöttek, hogy a farm mind a 11 sertését meg kell ölni. Ezt a prefektúra szerint a nap folyamán végre is hajtják a betegség terjedésének korlátozása érdekében. A tetemeket semlegesítik, és a gazdaságot fertőtlenítik a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság képviselői. Felhívják a figyelmet, hogy ez az első afrikai sertéspestis kitörés, amelyet idén Szeben megyében jelentettek be, olvasható a prefektusi hivatal által kiadott sajtóközleményben.

Illusztráció | Fotó: AgerpresA forrás szerint az állatorvos november 29-én észlelte a betegség első jeleit a székásgyepüi gazdaság 19 sertése közül háromnál. Az állatokat antibiotikumokkal és gyulladáscsökkentőkkel kezelték. November 30-án az első három beteg sertés elpusztult, és mintát vettek tőlük. A következő napokban további öt sertés pusztult el afrikai sertéspestisben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?