Sepsiszentgyörgyön már minden harmadik gyermek sportol

Sepsiszentgyörgyön hetente 3600 gyermeket mozgatnak meg a „Bevezetés a sportba” program révén. A helyi önkormányzat és a Királypingvinek Sportegyesület által működtetett program keretében a város összes tanintézményének nagycsoportos és elemi osztályos tanulói a tanév idején heti egy alkalommal ismerkednek labdajátékokkal, tanulnak korcsolyázni és úszni edzők és kinetoterapeuták segítségével. Vargyasi Levente archív fotóiBartók Attila-Botond gyógytornász szerint létrehoztak egy úgynevezett gyógytorna szigetet, ahol a gyermekek mozgáskoordinációjára, a helytelen testtartás és a lúdtalp javítására fektetik a hangsúlyt. Egy korábbi felmérés ugyanis arra világított rá, hogy a gyermekek 75 százaléka lúdtalpas, bokasüllyedéses, hanyag tartásos, amit a mozgásszegény életmód okoz. A Bevezetés a sportba program elkezdése óta sikerült elérni, hogy ma már minden harmadik sepsiszentgyörgyi gyermek sportol valamit és javult a mozgáskoordinációjuk.A „Bevezetés a sportba” mozgalom 2017-ben indult azzal a céllal, hogy kimozdítsa a gyerekeket az elektromos kütyük mellől, fejlessze koordinációs képességeiket, illetve becsatolja őket valamely sportklub tevékenységébe. A mozgásprogramot a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal finanszírozza így a résztvevő nagycsoportos, előkészítős, elsős, másodikos, harmadikos és negyedikes kisdiákok számára ingyenesek a foglalkozások.A programban több sporttanár, kinetoterapeuta és asszisztens segíti a gyermekek egészséges életmódhoz és sporthoz való szoktatását. A program célja ugyanakkor nem az edzésekre való toborzás, hanem a sportra való nevelés alapjainak játékos módon való megismertetése a gyermekekkel, ahol mozgáskoordinációt, egyensúlyt, helyes testtartást tanulnak annak érdekében, hogy a mozgás hosszú távon is az életük részévé váljon. Fontos, hogy a program nem helyettesíti a kötelező tornaórákat, hanem kiegészíti azokat.

A „Bevezetés a sportba” program egyik koordinátora, Kernászt Huba korábban arra mutatott rá, hogy az elmúlt években sok gyerek részt vett ugyan a programban, de egy ideig a padon ültek, arra hivatkozva, hogy fel vannak mentve tornából, ám idővel szinte minden gyereket sikerült felállítani a padokról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?