Rosszul lett a volánnál, életét vesztette az 51 éves sofőr

Egy teherautó török sofőrje szenvedett halálos balesetet szombat este Dolj megyében. Két ház kerítésének és két parkoló autónak ütközött, miután rosszul lett a volánnál – írja a News.ro. A rendőrök a járművön kívül találtak rá, eszméleténél volt, később azonban megállt a szíve. Az egészségügyi személyzet megpróbálta újraéleszteni, ám nem jártak sikerrel.

A Dolj Megyei Rendőrfelügyelőség képviselői közölték: szombat este közúti baleset történt a Dolj megyei Golenți településen. „A Városi Rendőrség tisztviselői a helyszínre mentek és megállapították, hogy egy 51 éves török állampolgárságú férfi teherautójával lesodródott az útról és egy oszlopnak, két épület kerítésének és két parkoló autónak ütközött” – közölték a rendőrök.

Illusztráció: SMURD

Bár a férfi a baleset után kezdetben magánál volt, később az állapota romlani kezdett. A helyszínen lévő egészségügyi szakemberek megállapították, hogy szívinfarktust kapott. A mentőautóval érkezett orvosi csapat megpróbálta újraéleszteni, de sikertelenül: a férfit halottnak nyilvánították.

A rendőrség emberölés miatt indított büntetőeljárást, és igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot rendelt el a halál pontos okának megállapítására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?