Románia átad egy Patriotot Ukrajnának, Iohannis visszalépett a NATO-főtitkári jelöltségtől

Visszalépett a NATO főtitkári pozíciójáért zajló versenyből Klaus Iohannis. A Legfőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén arról is döntöttek, hogy Románia átad egy Patriot rendszert Ukrajnának.  

A CSAT csütörtöki ülésén Iohannis bejelentette döntését, miszerint visszalép a NATO-főtitkári jelöltségtől, s egyben támogatásáról biztosította Mark Ruttét. A lépés várható volt, főleg azután, hogy Magyarország és Szlovákia is kiállt a román elnök mögül, mindkét ország támogatásáról biztosította a holland miniszterelnök jelöltségét. Mint ismert, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a napokban bejelentette, hogy Mark Ruttét támogatja az észak-atlanti szövetség vezetésére. Kedden Pozsonyból is megerősítés érkezett Rutte támogatásáról.

Az elnöki hivatal Agerpres által idézett közleménye szerint az államfő az elmúlt hétvégén a NATO-tagállamok vezetőit, csütörtökön pedig a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot is tájékoztatta a döntéséről. A CSAT tagjai ugyanakkor csütörtökön hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy Románia támogassa Mark Rutte holland kormányfő jelöltségét a NATO-főtitkári posztra.

Patriot légvédelmi rendszer Fotó: a védelmi minisztérium Facebook oldala

A CSAT ülésén arról is döntés született, hogy Románia átad egy Patriot rendszert Ukrajnának történő adományozását. Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint az ukrán lakosság és a polgári infrastruktúra, különösen az energiaellátás elleni folyamatos orosz támadások miatt az ukrajnai biztonsági helyzet jelentősen romlott, ami a régió és Románia biztonságára is hatással van. „Ezért a CSAT tagjai a szövetségesekkel szorosan együttműködve úgy döntöttek, hogy egy Patriot-rendszert adományoznak Ukrajnának” - olvasható a közleményben. 

A hadsereg vezetősége korábban ellenezte a Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnába küldését. A kérés, hogy Románia adja ár Patriot-rendszerét Ukrajnának, Joe Biden részéről érkezett, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is ezt kérte, de Iohannis azt mondta, hogy Románia addig nem adja át Patriotokat Ukrajnának, amíg nem kap valamit cserébe, hogy az ország ne maradjon kiszolgáltatott. A második Patriot-rendszer pénteken vált működőképessé, a harmadik az év végére lesz kész, a negyedik pedig jövő év elején lesz harcképes.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?