Robotok Erdélyben: mozgékony szuperkéz és intelligens targonca (X)

A robotok Erdélyben már a spájzban vannak: a szó szoros értelmében is, hiszen sok családnak van már például robotporszívója. Ezen a területen annyira gyors és robbanásszerű a fejlődés, hogy ami tegnapelőtt még sci-finek tűnt, tegnapra már gyártásban van, és ma már széles körben elterjedt – nemcsak a nálunk fejlettebbnek nevezett országokban, hanem bizony Romániában is. Az ipari robotokról egy évtizede még alig hallott valaki, most már lassacskán minden iparágban szinte elképzelhetetlen nélkülük a gyártási folyamat. Legalábbis nagyon arrafele haladunk.

Nemcsak nemzetközi szinten nő exponenciálisan a jelenlétük: egyre több romániai nagyvállalat is használ robotokat a gyártási folyamatok optimalizálására. Az országban ipari robotokat forgalmazó Multitech a nemzetközi élvonalba tartozó gyártók termékeit forgalmazza, helyezi üzembe és szervizeli.

Az erdélyi cég székhelye a Brassó megyei Négyfaluban található, de lefedik szolgáltatásaikkal gyakorlatilag az egész országot. Területi képviseleteik vannak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben, Ploiestien és Vasluiban is. Ipari berendezéseket, kellékanyagokat és iparág-specifikus megoldásokat kínálnak különböző profilú romániai vállalatoknak a jelölés, címkézés és automatizálás területén már 15 éve. Számos iparágban szereztek tapasztalatot az évek során.

Borítókép: A Universal Robots kollaboratív robotkar alkatrészeket adagol

Mérnökeik és szakembereik a gyártósorokat mindig az iparágra és az adott vállalat igényeire szabva tervezik át, hogy a lehető leghatékonyabbak legyenek; ügyfeleik között számos, autógyártás területén dolgozó cég megtalálható, de élelmiszer-feldolgozóktól italgyártókig számos más profilú vállalatnak is szállítottak már automatizálási berendezéseket a világ vezető gyártóitól.

Megoldás a munkaerőhiányra: ipari robotok segítik a termelés optimalizálását Erdélyben is

Romániában legutóbbi adatok szerint közel 35 ezer központilag nyilvántartott állásra keresik a megfelelő embereket a munkáltatók. Az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) január 11-i, friss összesítése szerint ebből több mint 20 ezer munkahelyre szakképzettség nélküli személyeket keresnek, többek között például gyári szalagmunkára vagy raktári árumozgatásra. A nemzetközi trendek azt mutatják, a robotok alkalmazása hasonló helyzetekben lévő gazdaságokban számos területen jótékony hatással bírt. De nézzük először is az adatokat!

A The Wall Street Journal tavaly év végén közel 500 ezer új ipari robot 2021-es beüzemelését adta hírül világszerte. Európában összesen 78 ezer ilyen robotot szereltek fel tavalyelőtt. Ez a szám eltörpül a leginkább robotizálódó térségben eszközölt hasonló befektetésekétől: a legtöbb új, gyártásoptimalizáló ipari robotot, közel 250 ezret ugyanis Kínában helyeztek üzembe.

A világ gyárának is nevezett Kína még néhány éve azzal került a világsajtó címoldalaira, hogy gigantikus gyáraiban az embertelen munkakörülmények miatt emberek halnak meg naponta, vagy esnek ki a szalag mellől, vagy kísérelnek meg öngyilkosságot. Ma már, egyrészt a nemzetközi nyomás miatt is, a munkakörülmények javultak, ugyanakkor a legnehezebb és legmonotonabb munkákat immár sok esetben gépekkel végeztetik. Mi történt, hogy néhány év alatt ennyire megváltozott a helyzet?

Mindehhez nemcsak a technológia fejlődése és az új, innovatív megoldások iránti nyitottság kellett, hanem olyan, a társadalmat gyökeresen átalakító és ezáltal a munkaerőpiacot is áthangoló folyamatok, amelyeknek a szakértők is csak a felszínét kapargatják. Beszélnek arról, hogy az ipari robotok bevezetését az a kényszerhelyzet is nagyban előmozdította, ami globálisan is egyre nagyobb probléma: a munkaerőhiány.

Egyrészt Kína egy nagyon súlyosan elöregedőben lévő társadalom az évtizedekig alkalmazott, egykor népességcsökkentési céllal bevezetett egykepolitika miatt, magyarán egyre kevesebb a munkaképes korú ember, és egyre nagyobb a nyugdíjasok rétege. Nemcsak mennyiségileg csökkent ugyanakkor a humán erőforrás Kínában, hanem a ma a munkaerőpiacra belépő fiatalok egy teljesen más szemlélettel és hozzáállással indulnak szüleik, nagyszüleik generációjához képest. A monoton gyáripari munka egyáltalán nem menő, nem ad jövőképet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kínai fiatalok nem akarnának dolgozni. Csak nem akarnak a gyártósor mellett belebetegedni vagy –fásulni a szalagmunkába, amelyet robotok is ugyanúgy, vagy esetleg hatékonyabban, pontosabban végeznek el. A kínai gyárakban zajló forradalmi léptékű automatizálással párhuzamosan a „fölöslegbe került” munkaerőt pedig szabad vegyértékként egyből felszippantották más ágazatok, például az egyre nagyobbra növő kínai szolgáltatási szektor.

A robotok felmentenek a monotonitás alól

A kínai példa is azt mutatja tehát, hogy az ipari robotok bevezetésétől sem a vállalattulajdonosi, sem a munkaerői oldalon nem kell tartani. A robotok zömében a képesítést nem igénylő, monoton szalagmunkát veszik át az emberektől, akik előtt így lehetőségek széles skálája nyílik meg, hogy hozzáadott értéket termelő, kreatívabb munkát végezhessenek. Kínában a meglévő társadalmi feszültségekkel párhuzamosan folyamatosan növekednek a bérek, csökken az olcsó munkaerő száma; a gyárakban maradt munkások képzést és jobb fizetést kapnak, mivel meg kell tanulniuk a technológia használatát: ők válnak a robotok kezelőivé; eközben meg ágazattól függően jócskán nő a termelékenység is.

Az új idők szavát Romániában is felismerték

A romániai Befektetési és Európai Projektekért felelős Minisztérium most hirdette meg egyik legnagyobb pályázati kiírását: kifejezetten a romániai vállalatok digitalizálásának növelését szeretnék, és ez nem merül ki néhány weboldal, webshop korszerűsítésében vagy könyvelési-számlázási, raktármenedzsment stb. szoftverek beszerzésében. Explicit kiemelt helyet kap a kiírásban a robotok és más automatizálási rendszerek beszerzése. Hogy mennyire fontossá vált ez a doménium – hirtelen vagy sem – a romániai döntéshozóknak, jól illusztrálja, hogy Románia 350 millió eurót szán a projektre, amelyet a Országos Helyreállítási és Reziliencia Terv keretében az Európai Unió finanszíroz. Vissza nem térítendő támogatásról van szó, vállalatonként 20-100 ezer eurónyi összegről, amelyhez csupán 10%-os önrészt kell biztosítani.

„Örülök, hogy más országokhoz hasonlóan Románia is belátta, hogy a gazdasági fejlődés útja elképzelhetetlen technológiai innovációk nélkül. A gyártás automatizálása, hatékonyabbá tétele nem egy azonnal megtérülő befektetés, ezért lassabban mozdulnak el a stratégiák és középtávú jövőképek ebbe az irányba. De elmozdulás van, ez egyértelmű” - nyilatkozta Ronyecz Róbert, a Multitech ügyvezető igazgatója.

Ronyecz Róbert, a Multitech ügyvezető igazgatója

„Egyre többen ismerik fel, immár nemcsak a nagyobb gyárakat, üzemeket működtető cégek, hanem a kis- és középvállalkozások is, hogy a jövő gyártósorairól nem hiányozhatnak az emberek munkáját megkönnyítő robotok. Mi az ágazatban már régóta úgy látjuk, hogy szükségszerűen bekövetkezik a robbanásszerű növekedés a robotikai rendszerek széleskörű alkalmazása terén a gyártás legtöbb területén” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A legújabb elemzések szerint idén exponenciális növekedés várható elsősorban a kollaboratív robotok, azaz „kobotok” piacán; ezek olyan könnyű, automatizált robotkarok, amelyek számos gyártási, összeszerelési és csomagolási feladatot képesek ellátni. Be lehet őket programozni a raklapozástól a minőségellenőrzésen át a hegesztésig szinte bármire: alkalmazhatók anyagmozgatásra, összeszerelésre, csomagolásra, vagy akár raktárrendezésre.

A Roland Berger német stratégiai tanácsadó cég előrejelzése szerint kevesebb mint négy évtizeden belül a gépek a legtöbb feladatot jobban és olcsóbban tudják majd elvégezni, mint az emberi munkaerő. Csak idő kérdése, hogy minden iparágban elinduljanak a fejlesztések az automatizálás irányába. Az autógyártásban már most is nagyrészt robotok dolgoznak az emberek helyett; a gyártás többi területén is egyre inkább dominálni fognak a következő évtizedekben – vélik a szakértők.

A mozgékony szuperkéz és az intelligens targonca

A Multitech jelenleg két különálló robottípust kínál romániai ügyfeleknek, amelyek az UR és a MiR név alatt futnak.

Az UR kódnévvel futó robotkarokat az Universal Robots dániai vállalat gyártja, amelynek missziója, hogy élvonalbeli robotikai platformjaival globálisan megváltoztassa a munkavégzés módját. Olyan termékportfóliót fejlesztettek ki, mint az UR3e, UR5e, UR10e, UR16e és UR20, ezek a különböző kódnevek egyébként a robotkarok terhelhetőségét és hatótávolságát tükrözik. Mindegyik modellt az UR+ ökoszisztéma keretében kínált szoftverek és tartozékok széles választéka támogatja a személyreszabott alkalmazásban. Ez lehetővé teszi, hogy a kobotok az iparágak széles skáláján, és elképesztően változatos feladatokra legyenek használhatók.

A MiR, azaz Mobile Industrial Robots robotjai elsősorban a nagy logisztikai központok és raktárak jobb működését segítik, amelyek a munkaerőhiány és azzal párhuzamosan a növekvő e-kereskedelem következtében megugrott kereslet miatt egyre nehezebben tudják gördülékenyen menedzselni a megrendeléseket. A logisztikai központok és raktárak ezért néhány éve rekordsebességgel automatizálódnak, és egyre több ilyen raktárban autonóm mobil robotok is dolgoznak. Ők végzik az olyan monoton munkákat, mint például az üres raklapok szállítása egyik helyről a másikra. Az érzékelőkkel és 3D-s kamerákkal a mobil robotok biztonságos alternatívát jelentenek az ember által vezetett targoncákra, utóbbiak a nehezebben automatizálható, komplexebb feladatokat végzik. A MiR-ek biztonságosan manővereznek mindenféle akadály körül, beleértve az embereket és más robotokat is, és ha egy ember közvetlenül eléjük kerül, megállnak. Nemcsak targoncák, hanem vontatók is vannak a MiR-ekből, előnyük, hogy a meglévő eszközparkot egyáltalán nem kell hozzájuk alakítani, mert könnyen rácsatlakoztathatók bármilyen pótkocsira. Integrálhatók a meglévő ERP-rendszerekbe is, és felhasználóbarát, intuitív applikációkkal kezelhetők okostelefonon, táblagépen vagy számítógépen keresztül.

A Mobile Industrial Robots intelligens targonca árut vontat

A Multitech szakemberei felkészült, alapos, az ügyfél igényeire maximálisan fókuszáló felmérést és egyeztetést követően Románia egész területén telepítenek ilyen robotikai rendszereket. Nemzetközi partnereikkel való, biztos alapukon nyugvó együttműködésük révén a leggyorsabb időn belül tudják szállítani a kért, személyre szabott rendszert, és mobilis csapatuk mérnökök vezetésével telepíti azokat a kívánt helyszíneken. „Minden érdeklődőt arra biztatok, hogy bátran forduljon hozzánk, hogy közösen felfedezzük, mire lenne leginkább szükség az automatizálás terén. A most meghozott, kockázatosnak tűnő stratégiai döntésekről nagyon hamar ki fog derülni, hogy a legjobb lépések voltak; automatizálásba, robotok integrálásába befektetni a gyártóknak nemcsak hosszú távon, hanem akár közép- vagy rövid távon is bizonyíthatóan kifizetődő lépés” – összegzett Ronyecz Róbert.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?