Riadalom volt Kolozs megyében: átcsapott a víz a hidegszamosi gáton

A Kolozs megyei Reketó község és a gyalui víztározó közötti települések lakosai hétfőn 1 óra körül a RO-Alert rendszeren keresztül azt az üzenetet kapták, hogy sürgősen hagyják el az otthonukat, mert a víz átcsapott a hidegszamosi gáton. A hatósági figyelmeztetés csak óvintézkedés volt, mert végül nagyobb baj nem történt – tájékoztatta a Maszolt Kolozs megye prefektusa.

Tasnádi István Szilárd portálunknak elmondta, vasárnap este értesítették arról, hogy a hegyekből hirtelen lezúduló csapadékmennyiség miatt a víz szintje túllépte a veszélyességi határt a hidegszamosi gátnál, és áradás fenyegeti a gát alatti településeket. A prefektus 22 óra körül a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) megyei parancsnokával együtt a helyszínre látogatott.

„A Hidroelectrica és a helyi önkormányzat képviselőivel együtt körbejártuk a gát mögötti tavat. Akkora már elkezdődött a víz kontrollált átengedése a gát alatti csatornákon, de a szintje tovább növekedett. Éjfél után, egy óra körül már túlcsordult a gáton” – számolt be a prefektus.

Tasnádi István Szilárd elmondta, az ISU Kolozs megyei parancsnoka konzultált telefonon a katasztrófavédelmi főigazgatóság parancsnokával, Raed Arafat államtitkárral, és az a döntés született, hogy „elővigyázatosságból” szólítsák fel a veszélyben lévő ött település lakosságát az otthona elhagyására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A prefektusnak arról nincsenek információi, hogy végül hányan hagyták el éjnek idején a lakhelyüket. „A hidegszamosi polgármester és az alpolgármester a helyszínen maradtak, és azt mondták nekem, hogy szükség esetén a lakosokkal tárgyalni fognak. Azt tudom, hogy a RO-Alert rendszer üzenete nyomán többen hívták a 112-es segélyhívó számot, és azt a választ kapták, hogy ha a veszély nő, újból fognak értesítést kapni” – magyarázta a kormány megbízottja.

Mindenesetre az embereknek most már nincs mitől tartaniuk. Tasnádi István Szilárd közlése szerint az éjszaka folyamán csökkent a víz szintje a hidegszamosi gátnál, az áradás veszélye hétfőn délre már elmúlt.

Kapcsolódók

Kimaradt?