Részleteket tudtunk meg a Madarasi Hargitán történt halálesetről

Úgy tűnik, nem balesetben vesztette életét a Madarasi Hargita Síközpontban hétfőn elhunyt férfi, a középkorú áldozat feltételezhetően szívinfarktust kapott, amihez a szokatlanul meleg, párás időjárás is hozzájárulhatott. A haláleset pontos körülményeit még vizsgálják a hatóságok.

A Madarasi Hargita Síközponttól megtudtuk: a 47 éves síző a Nagy Mihály pályára tartó csáklyás felvonót eddig tisztázatlan körülmények között elhagyta. A iași-i férfi barátja lett figyelmes arra, hogy a későbbi áldozat nincs a felvonón és a sípályán sem tűnt fel, mondta el portálunknak a sípályákat üzemeltető vállalkozás képviselője.Fotó: Harmont Hegyimentő Egyesület

Az ismerős a következő felvonózás alkalmával bent az erdőben, a felvonó nyomvonalától mintegy 20 méterre, a felvonó és a sípálya között látta meg a felvonót elhagyó férfi bakancsait. Mint megtudtuk, a férfi barátja hívta a 112-es segélyhívószámot, majd maga is a nyomába eredt és a hóban elesve talált rá.

A férfin először a hegyi csendőrség, valamint a Hargita Megye Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának munkatársai próbáltak meg segíteni. Az időközben kiérkező mentőorvost és asszisztens munkatársát a sípálya üzemeltetői hótaposó járművek segítségével vitték a helyszínre – mondta el a sípálya munkatársa. A mentőorvos folytatta az újraélesztést, ám nem járt sikerrel, csak a halál beállását tudta megállapítani.

„Első körben szívinfarktust állapítottak meg, erre utalhat az áldozat szederjes, elkékült arca is” – jegyezte meg a sípálya képviselője. Kérdésünkre, hogy a felvonózás közben lett-e rosszul a férfi, azt a választ kaptuk, hogy nem lehet tudni, pontosan mi történhetett. A végzetes rosszullét érhette a férfit akár a felvonón, akár arról leszállva, miközben a pályára tartott.

A sípálya képviselője megjegyezte: hétfőn egész nap nyomott, ködös időjárás volt, 1 Celsius-fok körüli hőmérséklettel, akár a szokatlanul meleg, párás idő is hozzájárulhatott a rosszulléthez. Az biztosnak tűnik, hogy az elhunyt férfin nem látszott ütés, sérülés nyoma, felfedezésének közelében nem volt olyan fa, aminek nekimehetett volna, és az is valószínűnek tűnik, hogy nem esett ki a felvonóból úgy, hogy megsérüljön, tudtuk meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?