Részben kiégett egy ipari csarnok Kézdivásárhelyen

Pénteken reggel riasztották a tűzoltókat Kézdivásárhelyen, miután tűz ütött ki a kettes számú ipari park egyik csarnokában. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős, tájékoztat a katasztrófavédelmi felügyelőség.

A felügyelőség szóvivője, Rechiţean Alexandru Marian tájékoztatása szerint reggel fél 7 körül riasztották az üzemhez a tűzoltókat, akiknek a helyszínre érkezésekor a lángok 500 négyzetméteres területen égtek.Fotó: Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi FelügyelőségA tűzben a gyártósor 50 százalékban, két személygépkocsi 30 százalékban megrongálódott, de elektromos berendezésekben, két targoncában és napelemekben is kárt tettek a lángok.

A tűzeset a fémmegmunkálással foglalkozó Eurosteel Kft. által bérelt csarnoknál keletkezett, a tüzet egy olajmelegítő berendezés meghibásodása okozta. A kettes számú ipari parkban lévő létesítményben jelentős kár keletkezett, a tűz oltásában nem csak a helyi, hanem más települések tűzoltócsapatai is részt vettek.A szerző fotójaA kettes számú ipari park Kézdivásárhelyen elsősorban zöldmezős beruházásokra van szánva. Korábban a keményítőgyár ülepítője volt, amit semlegesítettek. Az említett cégen kívül még egy nyomdaipari vállalkozás működik benne, közvetlen szomszédságában található a város szennyvízhálózatának a fő alkotóeleme, az ülepítőállomás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?