Rendőrségi mérleg: Csökkent a súlyos balesetek száma, de több bűncselekmény történt

Az év első kilenc hónapjában a Román Rendőrség összesen 1424 olyan embert mentett meg, akiknek természeti katasztrófák, tűzesetek, robbanások, súlyos közlekedési balesetek miatt volt szükségük segítségre - tájékoztatott vasárnap az intézmény szóvivője.

Georgian Drăgan közlése szerint januártól szeptemberig több mint 614.000 esetben kért segítséget a lakosság a rendőrségtől a 112-es sürgősségi számon, és a munkatársaik az esetek 75 százalékában kevesebb mint 10 perc alatt a helyszínre értek.

Fotó: Román Rendőrség/Facebook

A rendőrök a kilenc hónap alatt közel 11.000 felügyelet nélkül hagyott kiskorúról gondoskodtak, és több mint 90.000 konfliktushelyzetet oldottak meg. Emellett több mint 800 átfogó razziát tartottak, illetve 42.226 tettenérést szerveztek meg és hajtottak végre - sorolta az adatokat a szóvivő.

Közölte azt is, hogy az előző év azonos időszakához képest a közlekedési rendőrök 9,2 százalékkal több (mintegy 1,5 millió) szabálysértési bírságot szabtak ki, 2,3 százalékkal kevesebb (176.740) jogosítványt, illetve 7,9 százalékkal több (65.068) forgalmi engedélyt vontak be.

Ebben az időszakban a súlyos balesetek száma 3392-ről 3285-re, a halálos áldozatok száma 1184-ről 1091-re, a súlyosan sérültek száma pedig 2662-ről 2586-ra csökkent 2022 azonos időszakához képest.

A bűncselekmények száma 2,9 százalékkal 11.385-re nőtt ugyan, de ez a szám 5 százalékkal kisebb, mint 2013-2022 közötti tíz év átlaga - tájékoztatott Georgian Drăgan.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?