Rendőri erőszak cukorbeteggel szemben? – Diabetológus is reagált a konstancai tömegbaleset után
A rendőrök megütötték, még könnygázt is használtak a nagyváradi teherautósofőr ellen, miután kamionjával balesetet okozott Konstancán. Utóbb kiderült: a 49 éves férfi cukorbeteg, hipoglikémia miatt veszíthette el uralmát a jármű felett. Mint mond a rendőrség, és mit mond a diabetológus?
Mint korábban írtuk: a nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló szerelvény több, részben parkoló, részben közlekedő gépkocsinak nekiütközött. Ezt követően továbbhaladt egy sugárúton, ahol egy forgalomelválasztó szigetnek, majd egy villanyoszlopnak és egy fának csapódott.

A helyi rendőrök érkeztek elsőként a Bihar megyei rendszámú kamionhoz, akik a Focus Press által közölt videófelvételek szerint megrugdosták, megütötték a sofőrt, még könnygázt is bevettek ellene. Mint kiderült: negatív volt úgy az alkohol, mint a drogtesztje. A helyi portál értesülései szerint a sofőr cukorbeteg és a hirtelen leesett vércukorszint miatt veszíthette el uralmát a teherautó felett.
Ennek fényében megkérdőjeleződött a rendőrök intézkedésének helyessége, hiszen egy hipoglikémiás állapotban lévő férfi ellen alkalmaztak erőszakot. A konstancai hatóságok a Digi24-nek hangsúlyozták: megkérték, hogy állítsa le a teherautó motorját és szálljon ki a járműből, de többszöri felszólítás ellenére nem tett eleget a felkérésnek, ezért szükségesnek látták, hogy erőszakot alkalmazzanak a férfival szemben.
Kapcsolódó
A sofőrt kedd reggel kiengedték a kórházból, a helyi sajtó szerint azt mondta, hogy semmire sem emlékszik a történtekből.
Andra Balcangiu-Stroescu diabetológus a News.ro-nak elmagyarázta, a hirtelen lecsökkent vércukorszint befolyásolhatja a reflexeket, a koncentrációt és a vezetési képességet, ezért az inzulinnal vagy más gyógyszerrel kezelt cukorbetegeket megfelelően kell felmérni és tájékoztatni. A román diabétesztársaság társaság nemrég kidolgozott útmutatása egyebek mellett azt javasolja a sofőröknek, hogy autóvezetés előtt mindig mérjék meg a vércukorszintjüket és ne üljenek kormány mögé, ha az érték 90 alatt van. Növeljék cukortartalmú folyadékkal, fogyasszanak lassan felszívódó szénhidrátot, majd 15 perc elteltével ismét ellenőrizzék a vércukorszintet, hogy meggyőződjenek arról, hogy 90 mg/dl felett van.
Az orvos szerint fontos tudatosítani az emberekben, hogy előfordulhatnak ilyen esetek, hogy ne tévesszék össze például kábítószer- vagy alkoholfogyasztással. Ennek érdekében a szakembereknek is több erőfeszítést kell tenniük a betegek és a társadalom nevelésében, hogy minél jobban megismerjék a betegséget.
Mindeközben a közúti szállítmányozás ellenőrzéséért felelős országos felügyelőség (ISCTR) megállapította, hogy a teherautó digitális tachográfjának működését mágneses szerkezettel zavarták meg, a sofőrnek épp a kötelező pihenőidejét kellett volna töltenie – számolt be a Ziua Constanța. A csalás nyomán ellenőrzést tartanak a Bihar megyei szállítmányozási cégnél is.
CSAK SAJÁT