Rafila: 35 napra rövidült a megüresedett állások betöltésének határideje

A jelenlegi 100 napról 35 napra rövidült az állami egészségügyi intézményekben megüresedett állások versenyvizsgával történő betöltésének határideje – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila.

Az Agerpres szerint az egészségügyi miniszter elmondta, hogy aláírta az állások betöltését jelentősen felgyorsító rendeletmódosítást. Ennek előírása szerint az ideiglenesen megüresedett posztok betöltésének határidejét 40 napról 20 napra csökkentették. Emellett a korábbi öt nap helyett csak két nap áll a megyei orvosi kamarák rendelkezésére a meghirdetendő állások jóváhagyására.

Fotó: Agerpres

Rafila közölte azt is, hogy a korábbi eljárás szerint 90 nap alatt kellett lebonyolítani a versenyvizsgákat, most a határidő legtöbb 30 munkanapra csökkent. Ugyanakkor az eredmények közzétételének határideje 5 napról 3 napra rövidült.

A miniszter szerint mindezeknek köszönhetően 100 napról 35 napra csökkent az állami egészségügyi intézményekben megüresedett állások versenyvizsgával történő betöltésének határideje. Ez az időtartam az eljárás felgyorsításával akár egy hónapra is lerövidíthető – magyarázta.

Rafila ismét sürgette az egészségügyi intézményeket, hogy hirdessék meg a megüresedett állásokat. Érvei szerint, ha ezt most megteszik, akkor a posztokat február közepéig be is lehet tölteni.

A miniszter bejelentette azt is, hogy idén már a kormány előzetes jóváhagyása nélkül is meghirdethetik a megüresedett állásokat az egészségügyi intézmények.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?