Putyin szerint két és fél százalékos lesz idén az orosz GDP csökkenése

Mintegy 2,5 százalékkal csökken 2022 végére az orosz bruttó hazai termék (GDP), nem pedig 20 százalékkal, ahogy korábban többen jósolták – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Stratégiai Fejlesztések és Nemzeti Projektek Tanácsának csütörtöki telekonferenciáján.

Elmondta, hogy idén január-novemberben a szövetségi költségvetés 560 milliárd rubel (csaknem 3360 milliárd forint) többlettel teljesült, jövőre pedig mérsékelt, a GDP 2 százaléka körüli hiányt jósolt az orosz büdzsének.

Az orosz elnök beszélt arról is, hogy a szegénységi ráta 10,5 százalékra csökkent a harmadik negyedévben, és szükségesnek nevezte ennek a csökkenő dinamikának a fenntartását. Kitért arra, hogy az orosz külkereskedelemben a rubelben történő kölcsönös elszámolások aránya 2021 decemberéhez képest megduplázódott, és a teljes összeg mintegy harmadát teszi ki.

Illusztráció: Agerpres/EPA

Méltatta, hogy az orosz rubel az év eleje óta a világ egyik legerősebb valutája lett. Közölte, hogy Oroszország növelni fogja a keletre irányuló gázszállításokat, valamint hogy felülvizsgálják a tervezett katonai-ipari komplexum és az állami védelmi megrendelések paramétereit.

Bejelentette, hogy a kedvezményes jelzáloghitelezést 2024. július 1-jéig meghosszabbítják, a kamatlábnak a jelenlegi 7-ről 8 százalékra emelése mellett. Oroszország új – Ukrajnától elcsatolt – régióinak lakói számára az új építkezésekhez 2 százalékos kedvezményes jelzáloghitelt fognak nyújtani. A 6 százalékos családi jelzáloghitelt jövőre kiterjesztik a két 18 év alatti gyermeket nevelő családokra is.

Az infrastruktúra-fejlesztésről szólva azt mondta, hogy Oroszország erőfeszítéseit az azovi-fekete-tengeri medence kikötőinek vasúti megközelítésére fogja összpontosítani.

Pótlólagosan 250 milliárd rubelt (csaknem 1500 milliárd forintot) különítenek el a közlekedési, kommunális és szociális infrastruktúra fejlesztésére, további 100 milliárd rubelnyi (mintegy 600 milliárd forintnyi) infrastrukturális hitelt pedig az orosz Távol-Kelet számára. A következő költségvetésekben további forrásokat szánnak majd a lakás- és közüzemi ágazat korszerűsítését célzó programra.

A 2023-ra kitűzött technológiai kulcsfeladatok egyike Oroszország szuverenitásának megerősítése ezen a téren és a feldolgozóipar növekedésének felgyorsítása. Hangsúlyozta az új robotikai és légi drónprogramok beindítását.

Az anyák és gyermekek támogatásáról szólva elrendelte, hogy 18-ról 19 évre emeljék a súlyos, életveszélyes és krónikus, illetve ritka betegségben szenvedő gyermekek támogatására létrehozott Krug Dobra (Jóság Köre) alapítvány kedvezményezettjeinek körét.

Elrendelte, hogy 2023 végére minden 3 év alatti gyermek számára biztosítsanak bölcsődei férőhelyet. Putyin azt hangoztatta, hogy az orosz családok anyagi jóléte növeléséhez a kulcs az új munkahelyek teremtése és a gazdasági növekedés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?