Ponta már összegyűjtötte a támogató aláírásokat
Victor Ponta már összegyűjtötte a támogató aláírásokat, hamarosan pedig benyújtja jelölését az államelnöki tisztségre. Közölte azt is, hogy a választási kampány során lesz pénzügyi megbízottja, „nem nulla lejből” fog kampányolni.
A parlamenti képviselőt hétfőn faggatták az újságírók arról, hogy elkezdte-e az aláírásgyűjtést az államelnöki jelölésének benyújtásához, hiszen azt már korábban bejelentette, hogy függetlenként kíván megméretkeztetni a májusi választások alkalmával. Victor Ponta bejelentette: már össze is gyűjtötte a támogató aláírásokat, és amint minden szükséges eljárást elintéz, benyújtja jelölését.
Az Agerpres beszámolója szerint arról is beszélt, hogy „államelnöki mandátuma után” esetleg visszatér a Szociáldemokrata Pártba (PSD), és hogy a választókkal szembeni tiszteletből függesztette fel tagságát az alakulatban.
Ismeretes, hogy Ponta pénteken függesztette fel tagságát az PSD-ben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Cătălin Predoiu szerint a PSD-nek határozottabban állást kellene foglalnia Ponta ügyében. Ezzel kapcsolatban Ponta azt mondta, hogy a PNL ügyvivő elnöke tudhatná, hogy jogi szempontból nem lehet valakit kizárni egy pártból, aki a tagságát már felfüggesztette. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyáltalán nem fél Predoiu „fenyegetéseitől”, mivel nagyon világos feladata van: „szuverén, hazafias, ugyanakkor szakszerű alternatívát” akar kínálni a romániaiaknak, akik májusban dönteni fognak.
Nyomatékosította: nem a pártok támogatását, hanem a romániaiak támogatását akarja megszerezni, akik 2024. november 24-én bebizonyították, hogy nem a politikai pártok által indított államelnököt akarnak. Hozzátette: biztos abban is, hogy a PSD és a PNL választóinak körében is vannak, akik őt támogatják. „A PNL választói tudják, hogy liberális intézkedéseket kizárólag én hoztam meg, amikor miniszterelnök voltam” – mondta Ponta.
Beszélt arról is, hogy a választási kampány során lesz pénzügyi megbízottja, nem „nulla lejből” fog kampányolni és mindent, amit kölcsönként vagy adományként kap, bejelent az Állandó Választási Hatóságnál. „Ennyi év politika után nagyon vigyázok, hogy egyetlen lej se maradjon ki, ne vádoljanak semmivel, mert nincs szükségem rá. Csak azért politizálok és csak azért indulok, hogy jó dolgokat tegyek, amiket mások nem tettek meg az elmúlt években” – mondta Ponta, aki szerint véget kell vetni a jelenlegi rendszernek, amelyben a pártok „eurómilliókat kapnak közpénzekből”.
CSAK SAJÁT