Öten támadtak egy sofőrre, letartóztatták őket

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte a besztercei bíróság azt az öt, 20 és 37 év közötti férfit, akiket egy furgon sofőrjének bántalmazásával és járművének megrongálásával gyanúsítanak Besztercén – közölte kedden a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Besztercéről, illetve Csicsógyörgyfalva (Ciceu-Giurgești) településről származó férfiakat minősített rablási kísérlet miatt vizsgálják.

Illusztráció: Maszol

A nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok alapján a gyanúsítottakat vasárnap bíróság elé állították, és elrendelték 30 napos előzetes letartóztatásukat. A hatóságok közlése szerint az ügyben a besztercei rendőrség bűnügyi osztálya folytatja a nyomozást, hogy feltárja az eset valamennyi körülményét. A bírósági portálon közzétett adatok szerint a gyanúsítottak közül hárman büntetett előéletűek, közülük kettőt bűnrészességgel is vádolnak a minősített rablási kísérlet ügyében.

A rendelkezésre álló információk szerint az eset augusztus 5-én történt. A 112-es segélyhívón érkezett bejelentés alapján a rendőrök azt állapították meg, hogy egy 52 éves besztercei férfit akkor támadt meg több személy, amikor lakóhelye közelében leparkolta furgonját. A támadók a férfit fizikailag bántalmazták, és megrongálták a járművet is.

Az ügyben augusztus 9-én hat házkutatást tartottak, amelyek nyomán az öt gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették. A besztercei bíróság előzetes letartóztatásról szóló döntése 48 órán belül megfellebbezhető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?