Öt év szabadságvesztésre ítélték Gheorghe Nechita volt iaşi-i polgármestert

Hivatali visszaélésre való felbujtás miatt jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték kedden Gheorghe Nichita volt iaşi-i polgármestert. Az egykori elöljárót azzal vádolják, hogy a helyi rendőrség eszközeit és alkalmazottait felhasználva kémkedett a szeretője után.

Gheorghe Nichitát korábban egy másik ügyben ugyancsak öt év börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt. Tavaly októberben feltételesen szabadlábra helyezték, az ítélőtábla keddi jogerős ítélete nyomán azonban ismét börtönbe kell vonulnia. Ugyanakkor szabadulása után öt éven át nem töltheti be a polgármesteri tisztséget.

A iaşi-i rendőrség volt vezetőjét, Liviu Hliboceanut négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt, egyik volt beosztottja pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A korrupcióellenes ügyészség szerint 2013. december 25-e és 2015. április 30-a között Gheorghe Nichita polgármesteri tisztségével visszaélve a helyi rendőrség munkatársaival figyeltette meg a szeretőjét. A vádirat értelmében Nichita 58 100 lej illetéktelen haszonra tett szert azáltal, hogy így nem kellett magándetektívet fogadnia az információk megszerzésére. A polgármester négy hónapon át rendszeresen rávette Hliboceanut és egyik beosztottját, hogy adatokat szolgáltassanak neki a helyi rendőrség adatbázisából, amely egyébként nem a nyilvánosságnak szánt információkat tartalmaz. 2015. február 25-én Nichita arra is rávette az ügy egy másik vádlottját, hogy az egyik telefonszolgáltató vállalat alkalmazottja révén szerezze meg számára szeretője aznapi híváslistáját. Ugyanazon év áprilisában olyan mobiltelefont ajándékozott a nőnek, amelyre előzőleg telepíttetett egy megfigyelő szoftvert, és ennek segítségével hozzáfért a nő fotóihoz, e-mailjeihez, üzeneteihez - állítja a DNA. 

Kapcsolódók

Kimaradt?