Összeomlott a holland kormánykoalíció, lemondott a miniszterelnök

Bejelentette a teljes holland kormány lemondását Mark Rutte miniszterelnök, miután a koalíciós pártoknak több napos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező migránsok kezeléséről. Emellett a gazdák is ellenzik a farmok támogatásának drasztikus lecsökkentését.

A kormányfő vezette Szabad Demokrata Néppárt és a kereszténydemokraták szigorításokat akartak bevezetni, a koalíció másik két pártja azonban túlzónak tartja a szabályozás terveit. A helyi sajtó úgy tudja, hogy az új kormányról valószínűleg novemberben szavaznak majd a hollandok.

Mark Rutte távozik | Fotó: Agerpres/EPA

Összesen hét embert vett őrizetbe csütörtökön a német különleges rendőrség egy terrorellenes műveletben Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. A közép-ázsiai gyanúsítottak a hatóságok szerint pénzt gyűjtöttek az Iszlám Államnak, és sok áldozattal járó merényletre készültek Németországban. A német akcióval egy időben pedig Hollandiában is elfogtak két gyanúsítottat, akik kapcsolatban álltak a terrorsejttel – hangzott el az M1 Híradójában.

A holland hatósághoz benyújtott menedékkérelmek száma évről évre nő, tavaly több mint 47 ezer bevándorló igényelte. Idén pedig az eddigi adatok alapján összesen 70 ezer kérelemre számítanak Hollandiában. A hatalmas migrációs nyomás enyhítésére Mark Rutte miniszterelnök tett egy javaslatot, amely szerint havi 200 főben maximálnák azok számát, akik háborús menedékkérők rokonaiként érkezhetnek az országba.

A tervek szerint ugyanis különbséget tennének az üldöztetéssel szembenéző migránsok és a háború elől menekülők között. A miniszterelnök pártja az utóbbi csoportba tartozók hozzátartozói számára szeretné megnehezíteni a beutazást Hollandiába.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?