Orvvadászokat állítanak bíróság elé Bihar megyében
Orvvadászat, illegális lőfegyverhasználat, állatkínzás – egyebek mellett ezeket a bűncselekményeket sorolta fel hétfői közleményében a Bihar megyei törvényszéki ügyészség, miután tizenhárom személy ellen vádat emelt.
A News.ro szerint a gyanúsítottak 2021 és 2023 között több alkalommal szervezetek engedély nélkül vadászatokat a biharlunkai erdészeti körzetben.

Ezek éjszaka történtek, az erdőfelügyelet alkalmazottjának tudomásával. A vádirat szerint internetes csevegőalkalmazás igazolja a bűnrészességet, valamint azt is, hogy szarvasokat, őzeket, vaddisznót és egyébb állatot lőttek ki vagy sebesítettek meg engedély nélkül. Az okozott kárt 90 ezer euróra becsülik.
A rendőrök szerint a vádlottak illegálisan használtak lőfegyvert, védett állatokra (vadmacskára) is vadásztak, vagy vadásztilalom idején lőttek ki vadakat, ugyanakkor kutyák használatával kínoztak állatokat.
Az ügyet a nagyszalontai bíróság tárgyalja.
CSAK SAJÁT