Őrtűzgyújtására és közös imára hív az SZNT Székelyföld autonómiájának napján

Székelyföld autonómiájának napján, október 30-án őrtüzek gyújtására és közös imára hív a Székely Nemzeti Tanács „annak tudatában, hogy szülőföldünkkel, közösségünkkel kötelességeinket nem ritkítják azok a megpróbáltatások, amelyekkel szembe kell néznünk”, fogalmaznak közleményükben.

„A szülőföld, a székely haza mindenek előtt. Ez legyen az idén a Tamási Áron-emlékévben, október 30-ának a jelmondata. Ezt fejezi ki Tamási Áron, utókornak címzett üzenete, amelyet közleményünk mottójául választottunk” – közölte Izsák Balázs. Az SZNT elnöke hozzáteszi: „legyen ez a nap egy olyan alkalom, amikor felhívjuk az emberi jogok védelmezőinek, a kisebbségvédőknek a figyelmét a területi alapú diszkriminációra”. Szerinte ez a közvetett diszkrimináció sorába tartozik, és „olyan, látszólag semleges intézkedésekből áll, amelynek eredője az adott terület többségi lakosságát érinti hátrányosan. Egy nemzeti közösséget, amely az ország egészéhez képest számszerű kisebbségben van”.

Fotó: Székely Nemzeti Tanács

„Száz éve került Székelyföld Erdéllyel együtt román közigazgatás alá. Ezalatt az évszázad alatt, teljesen függetlenül attól, hogy milyen kormányzata volt Romániának, és milyen volt az uralkodó rendszer, Székelyföldre mindig úgy tekintettek a román hatóságok mint gyarmatra, amikor az erőforrások kiaknázásáról volt szó, de ugyanakkor mint meghódítandó területre, amikor a román népesség betelepítését és asszimilációs politikáját megtervezte” – olvasható Izsák Balázs felhívásában.

Ebből a helyzetből van kiút, teszi hozzá. Az SZNT Autonómiastatútuma kijelöli ennek az útnak a célját, „ez Székelyföld területi autonómiája”.

A hagyománynak megfelelően „Székelyföld autonómiájának napján délelőtt templomainkban imádkozunk, 17.30-kor egyszerre fognak fellobbanni Székelyföldön az őrtüzek lángjai”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?