Örökséget építeni és gondozni – Három városban végez beruházást a Sapientia

Három erdélyi városban végez jelentős beruházást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a magyar kormány támogatásával – közölte keddi sajtótájékoztatóján az erdélyi magánegyetem rektora. Felújítják a kolozsvári Bocskai-házat, ugyanakkor egy másik belvárosi műemlék épület, a Veress-Grois-ház korszerűsítése is folyamatban van.

Tonk Márton szerint a beruházásokat a felsőoktatási intézmény stratégiai partnereként a magyar kormány támogatja, valamint az egyetem saját bevételeiből fedezik. A rektor köszönetet mondott Budapestnek, hogy az egyetem fenntartása mellett a fejlesztési projekteket is felkarolta – írja az MTI.

Dr. Tonk Márton | fotó: Sapientia EMTE

Aláhúzta: valamennyi fejlesztési projektjük nyilvános versenypályázattal zajlik a Sapientia Alapítvány által meghatározott procedúra szerint.

Zöldmezős beruházásként Sepsiszentgyörgyön elkezdődött a campus építése, a több tízmillió eurós beruházás 22 ezer négyzetméteren, szakaszosan valósul meg. Az alapozás előtt fúrásokat végeznek, mert az épületeket geotermikus energiával akarják fűteni. Az MTI kérdésére elmondta: ezekre a munkálatokra két évet számolnak.

Emlékeztetett, hogy az egyetem többi, kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínén is megvalósult hasonló méretű beruházás. Kiemelte, hogy a tervező és kivitelező helyi cég, így a térség gazdasági fejlődését is segítik.

A campusban az oktatási és kollégiumi épületek mellett sportcsarnok és uszoda is lesz, ezeket a sepsiszentgyörgyi sport- és művelődési élet terévé is kívánják tenni – mondta a rektor.

A komplexum a sepsiszentgyörgyi kar agrár- és erdőmérnöki, illetve sport és edzőképző alapszakjait és a kapcsolódó mesterszakokat, valamint a Pécsi Tudományegyetem festő és szobrász szakját is befogadja.

Kolozsváron a rektori hivatalnak és a Sapientia Alapítványnak otthont adó Bocskai-ház felújítása zajlik a legújabb technológiákkal.

Felújítás zajlik | Fotó: Sapientia

A kétmillió eurós beruházás jelentős részét a magyar kormány biztosítja. A projekt keretében a pincétől a padlásig renoválják a 2000 négyzetméter felületű, utoljára 2003-as átadása előtt felújított műemléket.

Bocskai István fejedelem szülőháza mellett egy másik belvárosi műemlék épület, a Veress-Grois-ház korszerűsítése is folyamatban van, ezt szakkollégiumi központnak szánják.

A 2,5 millió euró értékű beruházásból egymillió euró saját forrás, 1,5 millió euró a magyar kormánytámogatás.

A kivitelezésre szakági pályázatokat hirdetnek, a 2200 négyzetméteres felületű ingatlan korszerűsítését 2026 végére szeretnék befejezni.

Marosvásárhelyen egy napelemparkot épít az egyetem azzal a céllal, hogy fedezze a marosvásárhelyi kar energiafogyasztását. A koronkai campus egyik parcelláján megvalósuló beruházás becsült értéke 400 ezer euró, amely a tervek szerint a többletenergia értékesítésével térülne meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?