Orkán erejű szél okozott károkat kedden az országban

Az ország 13 megyéjében és a fővárosban okozott károkat kedden az orkán erejű szél, tájékoztatott az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).

Az IGSU 13 óráig összesített adatai szerint Fehér, Bihar, Botoşani, Buzău, Kolozs, Dâmboviţa, Giurgiu, Hunyad, Ilfov, Maros, Prahova, Suceava és Vâlcea megye 17 településének területén, valamint Bukarestben volt szükség a katonai tűzoltók beavatkozására. A bevetések során 13 épületelemet, 60 szél által kidöntött fát, négy úttestre zuhant oszlopot kellett eltávolítani. Három lakóingatlanban, egy melléképületben és 16 személygépkocsiban esett kár, idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.Fotó: IGSU Facebook oldalaA fekete-tenger-parti kikötőket lezárták a nagy szél miatt, és a kompszállítás is szünetel a Dunán Zimnicea, illetve Turnu Măgurele és a bolgár part között.

A szél által megrongált vezetékek miatt hét Hargita megyei településen vannak gondok az áramellátással, a szolgáltatók munkatársai dolgoznak a hibák elhárításán.

A katasztrófavédelem szerint nem történt emberi sérülés a rossz időjárás miatt, a katonai tűzoltók továbbra is a lakosság rendelkezésére állnak szükség esetén.

A katasztrófavédelem javasolja a lakosságnak, hogy biztonságuk érdekében tanulmányozzák a vészhelyzetekre való felkészülést elősegítő platformon közzétett útmutatót, amelyik a DSU mobilalkalmazásán keresztül is ingyenesen letölthető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?