Október 1-től kifli is lesz a tej mellett Hargita megyében

Hargita megyében október elsejétől a pékterméket is kiszállítják a tej-kifli program keretében. A közbeszerzésen a csíkszeredai Harmopan és egy tordai cég közösen nyert, a szerződést négyéves időtartamra írták alá.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közösségi oldalán bejelentette, hogy hosszú évek küzdelme után végre sikerült megoldaniuk a bürokratikus és jogi akadályokat, amelyek eddig megnehezítették a diákok számára a péktermékek időben történő biztosítását. „A cél az, hogy a gyerekek számára egészséges és helyi alapanyagokból készült élelmiszerek kerüljenek az iskolai étkezésekbe, ezzel támogatva a helyi kisvállalkozókat is.”

Idén 32 tanintézmény indította el a meleg ebéd programot, közülük már 30 intézmény jelezte, hogy igényli a tej-kifli programot is. Borboly Csaba megjegyezte, hogy sok olyan családnak a tej és kifli valódi támogatást jelent. A tanácselnök hangsúlyozta, hogy a tej-kifli program párhuzamos működtetése nem jár többletköltséggel az iskolák számára, és a törvény sem tiltja ezt.

A Gordon Prod Kft. már múlt héttől szállítja a tejtermékeket Hargita megyében, míg a péktermékek szállítására négyéves keretszerződést kötöttek, amelynek összege 16 millió lej. E szerződés keretében 32 ezer gyermek részesül a programból. Csík-térségben és Udvarhelyszéken a Harmopán Rt.–Agrosemcu Kft. cégtársulás, míg Gyergyó-térségben a Fagul Impex Kft. szállítja a péktermékeket. A gyümölcsök szállítására is zajlanak a szerződéskötések, a Best Achiziții Kft.–Agromat Batoș Kft. cégtársulás lesz felelős a feladatért.Fotó: Hargita Megye Tanácsa

A megyeelnök rámutatott: bár a vállalkozások megértéssel állnak a helyzethez, szükség volt a felszólításra, hogy a péktermékek szállítása jövő héttől elinduljon. A helyi közösség számára ez a lépés nemcsak a gyermekek egészségét szolgálja, hanem a helyi gazdaság megerősítését is célul tűzi ki.

Pontatlanságokra reagált a Harmopan Rt.

A közösségi médiában és a sajtóban megjelent pontatlan információkra reagált csütörtökön a csíkszeredai Harmopan Rt. Közleményükben kifejtik, hogy az elmúlt napokban több félreértés is napvilágot látott a program kapcsán, különösen Hargita Megye Tanácsának (HMT) elnöke, Borboly Csaba által tett nyilatkozatokban. A Harmopan csapata kiemelte, hogy a vállalat soha nem állt kapcsolatban a tordai céggel, amelyet Borboly Csaba említett, és nem történt semmiféle együttműködés. A Harmopan továbbá hangsúlyozta, hogy a program során a kekszek szállítását kizárólag ők végzik, és a legjobb minőségre törekednek.

A cég fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy volt konkurencia a közbeszerzés során, amelyben az említett tordai vállalat is részt vett. A késések kapcsán „a Harmopan sajnálattal állapította meg, hogy Hargita Megye Tanácsának elnöke nem számolt be arról, hogy a közbeszerzési folyamat már áprilisban elindult, és az iskolakezdésig több hónap állt volna rendelkezésre a véglegesítésére”.

A kenyéripari vállalat közleményében kijelentette, hogy a program sikeres lebonyolítását semmi nem veszélyezteti. A kiflik kiszállításának időzítésével kapcsolatos kritikákat is helyre tették: a vonatkozó szerződést csak szeptember 16-án kapták meg, és a hivatalos aláírás után kezdték meg a termelés előkészítését és az engedélyezési folyamatokat.

A Harmopan biztosította a közvéleményt, hogy minden törvényi előírást betartottak, és továbbra is „elkötelezetten dolgoznak a program sikeréért”. Egyúttal köszönetet mondtak Hargita Megye Tanácsának az együttműködésért, valamint a vásárlóknak az elmúlt években nyújtott támogatásért. Reményüket fejezték ki, hogy a program a jövőben is a helyi közösség érdekeit szolgálja, és minden jót kívántak a szülőknek és diákoknak az új tanév kezdetéhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?