Nyaralás során, a görög szigeten halt meg egy kolozsvári fiatalember
A 29 éves fiatalember a görögországi Thassos szigetén vesztette életét. A halál pontos oka egyelőre nem ismert, a görög hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék a tragédia körülményeit.
A fiatal férfi aki a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi, Közigazgatási és Kommunikációtudományi Karán végezte tanulmányait, hétfőn, augusztus 18-án életét vesztette életét a görögországi Thassos szigetén, miután rosszul lett a vízben.
A halál pontos okát egyelőre nem ismerik, de felesége – akivel kevesebb mint két hónapja házasodtak össze, összefoglalta a történteket, számol be az Adevărul.
„Derékig érő vízben volt, és csak egy perc telt el, mire egyik barátunk észrevette, hogy valami nincs rendben. Arccal lefelé volt a sekély vízben. Azelőtt saját lábán jött ki a tengerből. Nem hiszem, hogy vízbe fulladt. Most sem tudom elfogadni ezt. Mire a mentő megérkezett, már nem tudtak segíteni rajta” – idézte fel a fiatalasszony.
A görög hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék a tragédia körülményeit.
CSAK SAJÁT