Népszámlálás: veszélyben vannak a jelentős magyar lakossággal rendelkező városok

Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Marosvásárhely, Szatmárnémeti – csak néhány jelentős magyar lakossággal bíró település, ahol csökkenhet a magyarság száma a népszámláláson való alacsony részvétel miatt.

A sor folytatható más nagyvárosokkal is – Kolozsvár, Temesvár vagy Nagybánya –, ahol még mindig a feltételezett lakosság több mint egyötöde, azaz 20 százaléka nincs összeírva. Ha az utolsó napokban nem sikerül felpörgetni a lekérdezés-válaszadás ütemét, több tízezer magyar is kimaradhat a népszámlálásból – derül ki a Népszámlálás.ro közleményéből.

A romániai népszámlálás a végéhez közeledik. Mindeddig az Országos Statisztikai Intézet által becsült 19 milliós lakosság csupán 86 százalékát, azaz 16,3 millió személyt sikerült regisztrálni.

Fotó: Gábos Albin

A népszámlálás kedvezőtlenül alakul a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben. Kolozs megyében a feltételezett lakosság 19, Marosban 13, Szatmárban 12, Hargita megyében 9, Biharban 8, Kovászna megyében 6, Szilágy megyében pedig az 5 százalékát nem sikerült lekérdezni eddig.

„Ezekben a megyékben a nem lekérdezettek között megyénként több tízezer magyar személy is lehet, akik kimaradhatnak a népszámlálásból. Kolozsváron 16 ezer, Marosvásárhelyen 14 ezer, Szatmárnémetiben 7 ezer, Nagyváradon, Csíkszeredában és Temesváron 6 ezer, de Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Brassóban vagy Nagybányán is 3 ezer fölött lehet a megszámlálatlan magyarok száma” – áll a közleményben.

A hátralevő napokban azoknak kell válaszolniuk a kérdőívre, akik bár online kitöltötték a kérdőívet, de ezt hiányosságok miatt a Statisztikai Intézet nem érvényesítette. Ez továbbra is ellenőrizhető a https://dovrec.insse.ro/ címen a személyi számok megadásával. Továbbá azoknak, akik sem online, sem számlálóbiztossal nem töltöttek ki a kérdőívet.

Ha nem válaszoltunk online, vagy a számlálóbiztos még nem keresett otthonunkban, akkor a legbiztosabb megoldás, ha magunk keressük fel a települési összeírópontokat, ahol számlálóbiztos rögzíti az adatainkat. Ezen a linken érhető el az összeírópontok listája. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor továbbra is hívhatjuk az RMDSZ megyei, területi szervezeteit, akiknek jelezhetjük, hogy még nem járt nálunk a számlálóbiztos. Ők abban segítenek, hogy a lakcímünknek megfelelő körzet számlálóbiztosát értesítik, hogy menjen ki az adott személyhez, családhoz. Ezen a linken találhatók az RMDSZ-irodák telefonos elérhetőségei.

Az alulszámlálás veszélye miatt a Népszámlálás.ro csapata arra kéri a magyar lakosságot, hogy legyenek együttműködőek a számlálóbiztossal. Fogadják abban az esetben is, ha már részt vettek az önkitöltéses szakaszban, illetve hívják fel telefonon, amennyiben a kérdezőbiztos nem találta őket otthon, de hagyott kopogtatócédulát.

A kérdőíveket mindenkire vonatkozóan ki kell tölteni, akik a háztartásban éltek 2021. december 1-jén: gyerekekre, felnőttekre, idősekre és azokra is, akik éppen nincsenek otthon, vagy ideiglenesen külföldön tartózkodnak! Arra is vigyázzunk – és ezt mindenképpen ellenőrizzük is –, hogy mindenkinek helyesen legyen beírva az etnikuma, az anyanyelve és a felekezeti hovatartozása.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?