Nem könnyű hazatérni Antalyából Szatmárnémetibe – Órákat vesztegeltek az utasok a repülőtéren

Két hét alatt két turistacsoport is kellemetlen helyzetbe került a törökországi reptéren, miután órákat kellett várakozniuk, hogy felszálljon a menetrend szerinti repülőgépük Szatmárnémeti irányába.

Június közepe tájékán indult el az első Szatmárnémeti-Antalya repülőjárat a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérről. A charter járat indítására helyi utazási irodák összefogása révén adódott lehetőség, egy évvel ezelőtt ugyanis legközelebb Nagybányáról indulhattak repülővel a szatmáriak a török riviérára.

A kép illusztráció | Fotó: Facebook/EasyJet

A nyaralás azonban sok szatmárinak rossz szájízzel zárult, egy hete órákat vesztegeltek a nyaralók a törökországi reptéren, mert egy idő után már azt sem lehetett tudni, hogy mikor emelkedik a levegőbe a repülő. Akkor a 14.30-ra tervezett utazás végül több halasztást követően 20 óra körül vette kezdetét. Akkor kommunikációs malőrre hivatkoztak bizonyos utazási irodák, miszerint tudvalevő volt, hogy késve indul majd a repülő, csak néhány iroda ezt nem vette figyelembe és az eredeti indulási időpont szerint vitték ki az utasokat a reptérre.

Egy héttel később, azaz a hétvégén újabb malőr keserítette meg az amúgy jó hangulatú törökországi nyaralás végét. Közel 180 szatmári turista várt hosszú órákon át a repülőgépbe való felszállásra és indulásra.

„A szoba, kiszolgálás, szolgáltatás rendben volt. Az utazással volt inkább baj. Az induláskor is másfél órával később indultunk, de a hazaút volt nehezebb. Az is érdekes volt, hogy elvileg a HySky repülőjével mentünk volna, helyette a SkyUp szolgáltató vitt minket. 14.30-kor indult volna a repülőnk, helyette 20 óra 20 perckor emelkedtünk a levegőbe. A bizonytalanság volt a legrosszabb, óránként kaptunk egy hírt, hogy megint késik az indulás 60 percet. Hívtuk a konzulátust, hogy elpanaszoljuk a problémánkat, de senki nem vette fel a telefont. Volt olyan utazási iroda, amelyik szintén nem válaszolt. A gyerekek nyűgösek voltak, a végén már a felnőttek is.  A csomagjaink pedig szinte végig a kifutópályán, a tűző napon várták, hogy repülőre kerüljenek. Nem kívánom senkinek, hogy így érjen véget a nyaralása, mert akármennyire is jó volt a hotel vagy a kiszolgálás, ez ilyesmi elrontja az élményt” – mondja a Maszolnak nyilatkozó egyik utazó.

Illusztráció: Tarom/Facebook

Felkerestük az egyik utazási irodát is, kikérve véleményüket az utazók kellemetlen vasárnapi tapasztalatáról. „A járat több mint 5 óra késéssel tudott felszállni. Mi azt az információt kaptuk a bukaresti partnerünktől, hogy a repülőgép, amelyik az Antalya-Szatmárnémeti, majd a Szatmárnémeti-Antalya vonalon szállította az utasokat, egy előző útja során Mallorcán ragadt, ott a viharos időjárás miatt nem tudott felszállni időben. Emiatt volt a késés, amiért minden utasunktól elnézést kérünk. Sajnos ilyen kellemetlenségek benne vannak a pakliban, bár szerencsére csak ritkán történik ilyen” – közölte az egyik szatmári utazási iroda, melynek negyven utasa várakozott a gép indulására.

„A törökországi késés miatt az Antalyába tartó turisták sem tudtak elindulni időben, hiszen ugyanaz a repülőgép szállítja őket, de mindenkit értesítettünk, és emiatt ők az új indulásnak megfelelően mentek ki a repülőtérre. Egyébként Törökországban a koronavírus-járvány óta három órával az indulás előtt viszik ki a turistákat a repülőtérre, emiatt – késés nélkül is – hosszúra nyúlik a várakozás a reptéren” – fűzte hozzá az utazási ügynök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?